Élő Kolozsvári Rádió

Olajgyár épül Kolozs megyében

21 gazda társult össze az összesen 45 millió eurós projekthez. A szövetkezet elnökével beszélgettünk.

Olajgyár épül Kolozs megyében

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 szeptember 23, 18:01

Étolajgyár épül Kolozs megyében, a Torda melletti Szentmihályfalva községben. A beruházás értéke 45 millió euró. A tervnek megfelelően az üzemben hat darab hat-, illetve hétemeletes silót építenek a napraforgómag és más olajos magvak tárolására. A gyárhoz a préselés után visszamaradó, fehérjében gazdag dara tárolására szolgáló tartályok és a működéshez szükséges kiszolgáló épületek is készülnek.

Az Erdélyi-fennsík Mezőgazdasági Szövetkezet projektjének a kivitelezését a KÉSZ Románia építőipari vállalat végzi. Az olajgyár megnyitója 2027 decemberére várható – nyilatkozta rádiónknak az Erdélyi-fennsík Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke, Emil Turdean. Arról is beszámolt, hogy a gyár megépítésére 10 millió euró támogatásban részesülnek az Európai Uniótól, szintén 10 milliót áll a társulásban résztvevő 21 gazda, a maradék 25 millió eurót pedig hitelből fedezik.

Románia az EU második legnagyobb napraforgó-termelője, de több mint 60 százalékát exportálják, miközben jobban megéri feldolgozni és a termékeket eladni – hívta fel a figyelmet Emil Turdean.

Riporter: Orbán Szabolcs

Etichete:
Több tervezet is „sorban áll” a parlamentben az elektromos rollerek szabályozására
Napirend szerda, 2026 október 282026 október 28, 15:54

Több tervezet is „sorban áll” a parlamentben az elektromos rollerek szabályozására

Terítéken a parlamentben az elektromos rollerek használatának szabályozása. A szenátusban és a képviselőházban több tervezet található,...

Több tervezet is „sorban áll” a parlamentben az elektromos rollerek szabályozására
Új központ lesz Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére
Napirend szerda, 2026 október 282026 október 28, 13:44

Új központ lesz Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére

A családon belüli erőszak áldozatai számára alakul központ Kolozsváron. A Kolozs megyei tanács egy ingatlant bocsátott a projekt...

Új központ lesz Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére
Lesz-e jövőre nyugdíjemelés?
Napirend kedd, 2026 október 272026 október 27, 15:38

Lesz-e jövőre nyugdíjemelés?

Jövő évtől esedékes lehet a nyugdíjak kiigazítása és emelése. 7 százalékos emelésről beszél a kormány, amit két részletben...

Lesz-e jövőre nyugdíjemelés?
Az alapvető szükségletekre is alig futja, nemhogy kultúrára és utazásra
Napirend kedd, 2026 október 272026 október 27, 14:50

Az alapvető szükségletekre is alig futja, nemhogy kultúrára és utazásra

Romániában nemcsak a kikapcsolódás, hanem sokak számára az alapvető szükségletek biztosítása is komoly anyagi nehézséget jelent –...

Az alapvető szükségletekre is alig futja, nemhogy kultúrára és utazásra
Napirend kedd, 2026 október 272026 október 27, 13:41

Iskoláik számára dolgoznak ki projekteket a tanulók a Com’ON School-ban

Az idei Com’ON School Kolozsvár programban 15 kolozsvári iskola több mint 2700 diákja vesz részt. Az idei kiadás 106 hatodik és hetedik...

Iskoláik számára dolgoznak ki projekteket a tanulók a Com’ON School-ban
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 16:02

Elsöprő győzelmet aratott az Egyetemista Lista Szerbiában, a Vajdasági Magyar Szövetség meggyengült

Rekordrészvétel mellett, az egyetemisták győznek elnevezésű tömörülés szerezte a legtöbb szavazatot a szerbiai előrehozott parlamenti...

Elsöprő győzelmet aratott az Egyetemista Lista Szerbiában, a Vajdasági Magyar Szövetség meggyengült
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 13:50

Elkezdődött a juhok és kecskék sürgősségi oltása

Elkezdődött a juhok és kecskék sürgősségi oltási kampánya Konstanca és Tulcea megyében, egy nappal korábban, mint eredetileg tervezték,...

Elkezdődött a juhok és kecskék sürgősségi oltása
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 13:29

Hamarosan forgalomba kerülhet a világ első rákvakcinája

Az immunterápia újabban nagyon megnövelte a rákbetegek túlélési esélyét. Ezeknek köszönhetően a daganatos betegség már most olyan...

Hamarosan forgalomba kerülhet a világ első rákvakcinája