Élő Kolozsvári Rádió

Hogy jobban induljon az ősz – benéztünk a nagybányai piacra

Az őszi nap-éj egyenlőség küszöbén a termésről, a drágaságról, régi idők piacainak hangulatáról és még a zakuszkaeltevésről is szóló összeállítással kedveskedünk hallgatóinknak. Az árusokkal folytatott beszélgetéseket a nagybányai piacról hoztuk.

Hogy jobban induljon az ősz – benéztünk a nagybányai piacra

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 szeptember 22, 11:49

Három megyéből járnak árusok a nagybányai piacra: a környékről főként Koltóról és Katalinból, de még szilágyságiak és szatmáriak is, magyarok és románok egyaránt. A Főtér Fesztivál idején látogattuk meg őket, és igyekeztünk többükkel diskurálni.

Enikővel például, aki Katalinból érkezett, a jelenlegi nehézkes gazdasági helyzettől és a drágaságtól indítottuk a társalgást, Bencze Annussal szilágysági gyökereire is visszaemlékeztünk, megdicsértük a józsefházi Angéláék paprikáit, és Bizo Szűcs Ilonáék standjánál is elindőztünk. Ráadásként pedig Sanyi bácsival is sikerült egy-két szót váltanunk: ő amúgy nem árul, de szívesen megjárja magát a piacon: nézelődik, beszélget, jól telik neki.

Ferencz Zsolt összeállítása

Etichete:
Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Hangoló péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:02

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok

Kalota Rock, 4S Street, Ismerős Arcok – ezek csak a könnyűzenei fellépői a Szilágysági Magyar Napok idei kiadásának. Színpadra lép a...

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Sportpálya-avató barátságos focimeccsel az Apáczaiban
Hangoló csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 11:33

Sportpálya-avató barátságos focimeccsel az Apáczaiban

6-4-re nyerték a tizenkettedikesek szerdán délután a tanár-diák focimeccset az Apáczai-líceumban. Nem akármilyen apropó hívta életre a...

Sportpálya-avató barátságos focimeccsel az Apáczaiban
II. Lovaskavalkád: minden, ami lóval kapcsolatos
Hangoló kedd, 2026 szeptember 82026 szeptember 8, 13:10

II. Lovaskavalkád: minden, ami lóval kapcsolatos

A második Lovaskavalkádra várják az érdeklődőket a hétvégén – az előzetesen meghirfdetett szeptember 12. helyett, vasárnap,...

II. Lovaskavalkád: minden, ami lóval kapcsolatos
Csángó világok… – a MÚRE riportkötete Moldvából
Hangoló péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 12:03

Csángó világok… – a MÚRE riportkötete Moldvából

Újabb riportkötettel jelentkezik a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). Műsorainkban már hallhattak arról, hogy Máramarossziget...

Csángó világok… – a MÚRE riportkötete Moldvából
Hangoló csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 11:52

A bábszínház nem csak a gyerekeké

Idén 12 ország művészei hozzák el közénk a varázslatot: szeptember 4-6. között tart Kolozsváron a 10. WonderPuck Utcaszínházi...

A bábszínház nem csak a gyerekeké
Hangoló csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 11:18

A háznagy egy a négyből, és rálát a napirendre – ezért szavazta meg az RMDSZ

Nem értenek egyet a parlamenti pártok a Képviselőház Állandó Bürója új összetételében. A testületben az USR és a Nemzeti Liberális...

A háznagy egy a négyből, és rálát a napirendre – ezért szavazta meg az RMDSZ
Hangoló kedd, 2026 szeptember 12026 szeptember 1, 13:18

Startol a 21. Főtér Fesztivál Nagybányán

Változatos programokkal várja az érdeklődőket idén is Nagybánya legnagyobb magyar kulturális rendezvénye. Hagyományosan hétvégére...

Startol a 21. Főtér Fesztivál Nagybányán
Hangoló kedd, 2026 szeptember 12026 szeptember 1, 09:31

Különleges projekt zárult le Magyarfenesen

Sikeresen lezárult az „Art Without Barriers”, vagyis a Művészet korlátok nélkül nevű projekt nyári tábora a magyarfenesi Arkhai...

Különleges projekt zárult le Magyarfenesen