Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon
Három lány és egy fiú van versenyben jelenleg Nyilas Misi szerepére Nagyváradon – tudtuk meg Tóth Tünde színművésztől, a Légy jó mindhalálig rendezőjétől.
Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 augusztus 31, 11:38
Szeptembertől heti egy-két alkalommal, valamint az őszi és téli szünetekben is folytatódnak a Légy jó mindhalálig című musical előkészületei a nagyváradi Szigligeti Színházban. A szabadtéri zenés évadnyitón már színpadra léptek néhányan (a többiek egyelőre nyaralnak), így a hétfő reggeli Hangolóban az egyik dalukat hallgatóinknak is meg tudtuk mutatni.
Az előadásba júniusban 34 gyereket és fiatalt választottak be, akik aztán a havasrekettyei táborban ismerkedhettek egymással és az alkotócsapat többi tagjával. A részletekről a rendezőt, Tóth Tündét kérdeztük, aki így jellemezte a gyerekeket és a fiatalokat: „sokszínűek, egyéniségek, pengeelméjűek, csodálatosan énekelnek és táncolnak”.
Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt