Élő Kolozsvári Rádió

Mi készült az üstökben? – az Örömfőzésen jártunk

A Kolozsvári Rádió sátra alatt arra a kérdésre is választ kaphattak az érdeklődők, hogy csörög-e a csöröge. Mi pedig a helyszínen, a Falumúzeum udvarán a többi csapat bográcsába is benéztünk.

Mi készült az üstökben? – az Örömfőzésen jártunk

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 augusztus 27, 18:24

Szeretjük időnként visszatapsolni a jó pillanatokat, márpedig a Kolozsvári Magyar Napok bőven adott ilyeneket mindannyiunknak idén is. Ezúttal a törökvágási Falumúzeum udvarán forgolódunk ismét, ahol a rendezvénysorozat utolsó előtti napján javában zajlott az Örömfőzés és a Donaton futóverseny. Adott pillanatban még mi is interjúalanyok lettünk, de bizony ezt is nagyon szerettük, mint ahogy a sütő-főző csapatok tagjaival szóba elegyedni is.

S hogy csörög-e a csöröge? Utánajárunk ennek is.

Ferencz Zsolt és Orbán Szabolcs összeállítása

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Arcél hétfő, 2026 július 202026 július 20, 13:44

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”

„Szerintem akkor tud műalkotás születni, hogyha az ember épp egy olyan origoban, vagy harmóniában van önmagával vagy a világgal, hogy...

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE
Arcél péntek, 2026 július 102026 július 10, 16:01

Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE

Egy évszázadnyi közösség, hit és barátság – ezt jelenti a kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a FIKE. Értékes...

Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE
Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő
Arcél csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 15:18

Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő

„Óvónőként minden napom tele van apró csodákkal. A gyerekek között lenni számomra nem csupán hivatás, hanem szívből jövő küldetés...

Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő
Kiskurutty Játéktanoda – mert játszani jó!
Arcél csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 20:17

Kiskurutty Játéktanoda – mert játszani jó!

Június első hétvégéjén Kolozsváron, a Szentegyház utcai Márton Áron konferenciateremben és a ferences kolostor refektóriumában...

Kiskurutty Játéktanoda – mert játszani jó!
Arcél péntek, 2026 június 52026 június 5, 12:33

Tájbattyogástól az élsportig – természetközeliség és elhivatottság a WatchOut berkeiben

Az Arcélben ezúttal a kolozsvári WatchOut Tájfutó Klub portréját igyekeztünk megrajzolni, amelynek célja, hogy minél többen megismerjék...

Tájbattyogástól az élsportig – természetközeliség és elhivatottság a WatchOut berkeiben
Arcél csütörtök, 2026 május 142026 május 14, 16:34

Aluvial – a tér, ahol a művészet révén párbeszédek születnek

A párbeszédben hisznek az Aluvial elnevezésű kolozsvári tér munkatársai; nem akarnak egyértelmű válaszokat, magyarázatokat adni, és...

Aluvial – a tér, ahol a művészet révén párbeszédek születnek
Arcél péntek, 2026 május 82026 május 8, 13:32

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében

„Nem csalódtam semmiben, úgy tűnik, hogy megvan minden, amit elképzeltem: ez a város bővelkedik kulturális eseményekben, jó...

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében
Arcél szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára