Élő Kolozsvári Rádió

Kelemen Hunor: nem szabad elfogadni rossz törvénytervezetet

Az RMDSZ-elnök Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést azzal kapcsolatban, hogy az új bértörvényről tegnap sem sikerült megállapodniuk a pártoknak, és ezzel Románia 770 millió eurónyi EU-s forrást kockáztat.

Kelemen Hunor: nem szabad elfogadni rossz törvénytervezetet
Foto: Kelemen Hunor az Oázisban a 17. KMN-n

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 augusztus 27, 09:42

Kelemen Hunor szerint „rossz törvénytervezetet” akkor sem szabad elfogadni, „ha szorít a határidő, és akkor sem, ha a késlekedésnek komoly ára van”.

Az RMDSZ-elnök Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést azzal kapcsolatban, hogy az új bértörvényről tegnap sem sikerült megállapodniuk a pártoknak, és ezzel Románia 770 millió eurónyi EU-s forrást kockáztat.

Kelemen emlékeztetett, hogy az eredeti PNRR-s vállalás szerint az új bértörvényt már 2023-ban el kellett volna fogadni. Kijelentette, hogy Romániának szüksége van új bértörvényre, mivel meglátása szerint a közszférában az elmúlt években rengeteg igazságtalanság és aránytalanság halmozódott fel, és ezeket rendezni kell. „Olyan méltányosabb, kiegyensúlyozottabb rendszerre van szükség, amelyben a tanár, az orvos, a szociális munkás vagy egy kulturális intézmény alkalmazottja is kiszámítható pályát és tisztességes megélhetést lát maga előtt” – fogalmazott a bejegyzésben.

Az RMDSZ elnöke szerint a mostani tervezetben továbbra is maradtak olyan megoldatlan kérdések, amelyek miatt ezt a változatot nem tudják támogatni. Az elmúlt napokban az oktatási, valamint az egészségügyi és szociális ágazat vezetői, valamint reprezentatív szakszervezetei is elutasították a tervezet legutóbbi változatát – emlékeztetett.

Kelemen Hunor a 770 millió euró PNRR-forrás esetleges elvesztéséről azt írta: komoly veszteség az országnak, de hosszú távon ennél is nagyobb veszteséget okozhatott volna, „ha csak azért, hogy kipipáljunk egy határidőt, elfogadunk egy rossz törvénytervezetet, amely évekre igazságtalanul határozza meg a közszférában dolgozók jövedelmét, illetve olyan helyzetet idéz elő, amelyben veszítenek.”

„Még ebben az évben a Parlament elé kell kerülnie egy jobb változatnak, de ezt valódi párbeszédnek kell megelőznie az érintett ágazatokkal és a munkavállalók képviselőivel” – áll még Kelemen Hunor bejegyzésében.

Etichete:
Kelemen Hunor: „messze állunk” a többségtől a Mureșan-kormány beiktatásához
Hírek hétfő, 2026 szeptember 212026 szeptember 21, 18:06

Kelemen Hunor: „messze állunk” a többségtől a Mureșan-kormány beiktatásához

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához...

Kelemen Hunor: „messze állunk” a többségtől a Mureșan-kormány beiktatásához
Források: házkutatást tartanak Călin Georgescunál
Hírek hétfő, 2026 szeptember 212026 szeptember 21, 08:49

Források: házkutatást tartanak Călin Georgescunál

Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi...

Források: házkutatást tartanak Călin Georgescunál
Siegfried Muresan a kormányfőjelölt
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 172026 szeptember 17, 17:30

Siegfried Muresan a kormányfőjelölt

Siegfried Muresant bízza meg kormányalakítással Nicusor Dan. Az államfő röviddel ezelőtt jelentette be döntését. Nicusor Dan a több mint...

Siegfried Muresan a kormányfőjelölt
Tánczos Barna elítélte a juhtenyésztők tüntetésén kirobbant erőszakot
Hírek szerda, 2026 szeptember 162026 szeptember 16, 09:09

Tánczos Barna elítélte a juhtenyésztők tüntetésén kirobbant erőszakot

Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint a keddi gazdatüntetést olyan személyek térítették el és változtatták vandál...

Tánczos Barna elítélte a juhtenyésztők tüntetésén kirobbant erőszakot
Hírek kedd, 2026 szeptember 152026 szeptember 15, 12:42

Erőszakba torkollott a juhtenyésztők tüntetése Bukarestben

Dulakodás tört ki kedden a juhtenyésztők bukaresti tüntetésén részt vevők és a csendőrök között. A Győzelem téren demonstrálók...

Erőszakba torkollott a juhtenyésztők tüntetése Bukarestben
Hírek kedd, 2026 szeptember 152026 szeptember 15, 10:50

Kelemen Hunor szerint mérlegelni kell az előrehozott választások lehetőségét

Ilie Bolojan még hosszú ideig ügyvivő miniszterelnök maradhat, ha nem sikerül új kormányt beiktatni – jelentette ki Kelemen Hunor...

Kelemen Hunor szerint mérlegelni kell az előrehozott választások lehetőségét
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:14

Smashburgerező StartUp Kolzsváron

Kolozsváron nyitja meg első romániai éttermét a magyar Simon’s Burger gyorsétteremlánc, az Eroilor (volt Deák Ferenc) utca 29. szám...

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:02

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok

Kalota Rock, 4S Street, Ismerős Arcok – ezek csak a könnyűzenei fellépői a Szilágysági Magyar Napok idei kiadásának. Színpadra lép a...

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok