Élő Kolozsvári Rádió

Szemléletváltásra szorul a hazai vízgazdálkodás

A vízgazdálkodás Romániában jelenleg nem vízmegtartást, hanem vízelvezetést jelent – figyelmeztet Horváth Csaba hidrológus. Összeállításunkban Bartók Blanka éghajlatkutató is megszólal.

Szemléletváltásra szorul a hazai vízgazdálkodás

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 augusztus 26, 17:54

Térségünk éghajlata végérvényesen megváltozik – mutatott rá dr. Bartók Blanka éghajlatkutató. A csendes, áztató esők egyre ritkábban érkeznek. Helyettük pusztító, villámárvízszerű záporok zúdulnak le, amiket hosszú szárazságok követnek. Ezek a szélsőségek a jövőben akár 50 százalékkal is csökkenthetik a vízháztartásunk kapacitását – hangsúlyozta a szakértő.

A vízgazdálkodás Romániában jelenleg nem vízmegtartást, hanem vízelvezetést jelent – figyelmeztetett dr. Horváth Csaba hidrológus. Mint elmondta, a hazai vízmegtartási stratégiák maradisága problémát jelent a mezőgazdaságtól kezdve az energetikai, és így a nemzetbiztonsági szektorig. A kutató kiemelte: a vízgazdálkodásban nem az lesz a legfontosabb a jövőben, hogy elvezessük a vizet, hanem az, hogy hogyan tartsuk meg úgy, hogy azzal közben az árvízbiztonságot se veszélyeztessük.

Biró Gergő összeállítása

Etichete:
Flamingók költöznek Romániába?
Napirend kedd, 2026 október 132026 október 13, 13:00

Flamingók költöznek Romániába?

Egyre több a flamingó a Techirghiol-tavon, a fekete-tengeri partvidék közelében található sós tónál. A szakértők szerint a...

Flamingók költöznek Romániába?
Alkalmazkodni az új ipari forradalomhoz – AgroDigit konferencia
Napirend kedd, 2026 október 132026 október 13, 12:32

Alkalmazkodni az új ipari forradalomhoz – AgroDigit konferencia

A természet és a korszerű technológia mezőgazdasági alkalmazásának lehetőségeinek bemutatására szerveznek konferenciát pénteken...

Alkalmazkodni az új ipari forradalomhoz – AgroDigit konferencia
Kerékpáron Szicíliától Kolozsvárig a hátrányos helyzetű gyermekekért
Napirend hétfő, 2026 október 122026 október 12, 15:45

Kerékpáron Szicíliától Kolozsvárig a hátrányos helyzetű gyermekekért

Október elsején már harmadik alkalommal indult útnak Németh Kincső Szicíliából, ezúttal is a Social Fiber Egyesületért. A Kolozsvári...

Kerékpáron Szicíliától Kolozsvárig a hátrányos helyzetű gyermekekért
Mi a célja Trumpnak az orosz olajmegállapodással?
Napirend hétfő, 2026 október 122026 október 12, 15:12

Mi a célja Trumpnak az orosz olajmegállapodással?

Az Egyesült Államok ideiglenesen felfüggesztette az Oroszországgal szembeni szankciókat lehetővé téve, hogy az oroszok gázolajat...

Mi a célja Trumpnak az orosz olajmegállapodással?
Napirend hétfő, 2026 október 122026 október 12, 13:05

Itt az influenzaszezon, itt az oltásszezon

Kezdődik az influenzaszezon, a családorvosok a védőoltások beadatására kérik a lakosságot. A Családorvosok Országos Társasága azt...

Itt az influenzaszezon, itt az oltásszezon
Napirend hétfő, 2026 október 122026 október 12, 11:31

Lefejezett bölény Beszterce-Naszód megyében: még sok a kérdés

Egy több mint 800 kilogrammos európai bölény fej nélküli tetemét találták meg múlt héten az Ilva völgyében, Beszterce-Naszód megyében....

Lefejezett bölény Beszterce-Naszód megyében: még sok a kérdés
Napirend péntek, 2026 október 92026 október 9, 16:02

Átláthatóbbak a visszaszolgáltatási kártérítések

Általában a kártérítettek fele fordul bírósághoz azután, hogy megkapja az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóságtól a neki...

Átláthatóbbak a visszaszolgáltatási kártérítések
Napirend péntek, 2026 október 92026 október 9, 13:07

Mennyi esélye van a Niculescu-kormánynak?

A kormányalakításról tárgyalt Luca Niculescu a parlamenti pártokkal. A kijelölt miniszterelnök a PSD, a PNL és az RMDSZ delegációjával...

Mennyi esélye van a Niculescu-kormánynak?