Élő Kolozsvári Rádió

A kíváncsiság, mint mozgatórugó

Van, hogy az energiák nagyon jól összpontosulnak egy-egy beszélgetés alkalmával, máskor meg valami hiányzik. De micsoda? Podcast-készítésről, rádiózásról, televíziózásról Sevecsek Renátával az Arcélben.

A kíváncsiság, mint mozgatórugó
Foto: 📷Bethlendi Tamás www.facebook.com/bitsphoto/

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 augusztus 7, 12:43

„Úgy gondolom, hogy ha műsorvezetőként, riporterként vagy akár podcastgyártóként az őszinte kíváncsiság ott van benned, akkor az elkészült adás vagy műsor nem lehet rossz. Nyilván, vannak a technikai tapasztalatok, amelyeket volt alkalmam megszerezni az évek során mind a tévénél, mind pedig a rádiónál, és ezeket is tudom most hasznosítani” – mondta az Arcélben Sevecsek Renáta, aki márciusban indított podcastet MűvÉszLélek címmel. Ebben az alkotói folyamatok lelki hátteréről beszélget vendégeivel, erdélyi magyar művészekkel, érintve egyebek mellett a kiégés, az ihlethiány, vagy éppen a külső elvárásoknak való megfelelés kérdését.

A városban uralkodó hatalmas dugó miatt, amit az Untold fesztivál startjával járó útlezárások és forgalomkorlátozások is eredményeztek, úgy döntöttünk, telefonon kezdjük el a beszélgetést vendégünkkel, majd miután szerencsésen megérkezett a Donát úti stúdióba, szemtől szemben folytattuk. Közben nosztalgiáztunk, és életének, pályájának különböző vonatkozásait érintettük.

Reni Pest vármegyéből, a dabasi járásban fekvő Táborfalváról származik, és 2012 februárjában került Kolozsvárra, ösztöndíjas diákként. A félév elteltével úgy érezte, érdemes lenne visszatérnie, hogy jobban megismerje a várost. Azóta különböző területeken próbálta ki magát újságíróként és kommunikációs szakemberként: dolgozott a Kolozsvári Televíziónál, a Paprika Rádiónál és az Octopus marketingügynökségnél, jelenleg a Méra Világzenei Csűrfesztivál és a Kolozsvári Állami Magyar Színház munkatársa.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Etichete:
Élményeket gyűjtöttünk a Farkas utcában sétálgatva
Arcél csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 15:54

Élményeket gyűjtöttünk a Farkas utcában sétálgatva

Továbbra is kedvenceink azok a pillanatok, amikor ott lehetünk a Kolozsvári Magyar Napok sűrűjében, a Farkas utcában, hiszen olyankor megannyi...

Élményeket gyűjtöttünk a Farkas utcában sétálgatva
Mi készült az üstökben? – az Örömfőzésen jártunk
Arcél csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 18:24

Mi készült az üstökben? – az Örömfőzésen jártunk

Szeretjük időnként visszatapsolni a jó pillanatokat, márpedig a Kolozsvári Magyar Napok bőven adott ilyeneket mindannyiunknak idén is....

Mi készült az üstökben? – az Örömfőzésen jártunk
Bogyor Andrea útja Bibarcfalvától Almatiig és tovább
Arcél hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 17:12

Bogyor Andrea útja Bibarcfalvától Almatiig és tovább

Bogyor Andrea Sepsiszentgyörgyön született, Bibarcfalván nőtt fel, és a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceumban végezte a 12 osztályt....

Bogyor Andrea útja Bibarcfalvától Almatiig és tovább
Szebb holnapra várva – látogatóban Aknasugatagon
Arcél péntek, 2026 augusztus 142026 augusztus 14, 09:49

Szebb holnapra várva – látogatóban Aknasugatagon

Messze nem csak napsütés az élet Aknasugatagon: mert megvannak a nehézségek jócskán, akár napi szinten is, de nem költöznének el. Ezt...

Szebb holnapra várva – látogatóban Aknasugatagon
Arcél hétfő, 2026 július 202026 július 20, 13:44

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”

„Szerintem akkor tud műalkotás születni, hogyha az ember épp egy olyan origoban, vagy harmóniában van önmagával vagy a világgal, hogy...

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Arcél péntek, 2026 július 102026 július 10, 16:01

Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE

Egy évszázadnyi közösség, hit és barátság – ezt jelenti a kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a FIKE. Értékes...

Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE
Arcél csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 15:18

Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő

„Óvónőként minden napom tele van apró csodákkal. A gyerekek között lenni számomra nem csupán hivatás, hanem szívből jövő küldetés...

Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő
Arcél csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 20:17

Kiskurutty Játéktanoda – mert játszani jó!

Június első hétvégéjén Kolozsváron, a Szentegyház utcai Márton Áron konferenciateremben és a ferences kolostor refektóriumában...

Kiskurutty Játéktanoda – mert játszani jó!