Élő Kolozsvári Rádió

Magyardécsei népmesék Kolozsváron

Szabó Erzsébet rajza A világéneklő madár című mesegyűjteményhez

Szabó Erzsébet rajza A Világéneklő madár című mesegyűjteményhez

A világéneklő madár című kötetet mutatták be kedden délután Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán. A könyv ugyan két éve jelent meg, de a gyereknapra való tekintettel megszervezték az eseményt.

A meséskönyv Balla Tamás gyűjtését tartalmazza. Balla János ízes magyardécsei nyelvjárásban elmondott meséit tizenhat évesen jegyezte le szülőfalujában, s küldte be a Borsszem Péter címűt egy 1967-ben meghirdetett pályázatra. A mese a magyar folklór gyöngyszemének bizonyult. Balla Tamás több mint húsz mesét jegyzett le, a gyűjteményt azóta többször kiadták.

A kolozsvári bemutatón Balla Tamás elmesélte, hogy fiatalkorában egy-egy csomag cigarettával „vesztegette meg” a mesemondó Balla Jánost, hogy mondja el a meséit, mert különben virrasztóba szokott mesét mondani. Várták, helyet tartottak neki, hogy a hosszú virrasztás könnyebben teljen. Beleélte magát a mesélésbe, megesett, hogy Zöld vitézként vagy Virág Péterként felpofozta a hozzá közel ülőket. Balla Tamás sem úszta meg, miközben lejegyezte a meséket.

„Ez a bácsi egy olyan lélek volt, aki a mesének a főszereplője volt. Ha például Zöld vitéz vagy Virág Péter lehúzott egy pofot, azt én is megkaptam”

– mesélte a könyvbemutatón.

A kártya nem volt divat, inkább mesét hallgattak

Magyardécsének akkoriban kétezernél több lakosa volt, gyakoribb volt a haláleset is. Így megesett, hogy Balla János egy héten kétszer is elmondta meséit a virrasztóknak. Nemritkán akár száz hallgatója is volt.

„Elmentek Almásmálomba, a szomszéd faluba, behoztak egy-egy hatvan-hetven liter almapálinkát és azt kínálták. És ott, hogy ne unatkozzanak, mert a kártya nem volt nagy divat, János bácsinak már tartották a helyet”

– meséli Balla Tamás.

A magyardécsei népmesék legtöbbje varázsmese. Szerepel bennük állatanyától születő hős, emberként viselkedő sárkány, tudós gyermek, tekintetével gyilkoló egyszemű ember, vasfogú emberevő leány és kacsalábon forgó vár is. A mesék különlegessége, hogy a mesehősök Rettegen vásárolnak maguknak ruhát, Szamosújváron ökröt, szekeret vagy Bethlenbe mennek búzát őröltetni.

Interjú Balla Tamással

A Kolozsvári Magyar Főkonzulátuson szervezett gyereknapi eseményen a könyvet Czégényi Dóra néprajzkutató mutatta be. Rekita Rozália és Jancsó Miklós színművész részleteket olvasott a kötetből.

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 június 2, 20:44 / actualizat: 2015 június 3, 14:01

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel