Élő Kolozsvári Rádió

Elkezdődött az idei Tusványos

Toró T. Tibor alapító szerint az elmúlt években a pártpolitikai szempontok időnként felülírták a szabadegyetemi célokat.

Elkezdődött az idei Tusványos
Foto: Bethlendi Tamás/Tusványos Facebook-oldala
2026 július 22, 12:11

„Tusványos nem a Fidesz érdekeit kell szolgálja. A határon túli magyarok és a szabadegyetem sem lehet ellenzékben” – mondta a Tusványos egyik alapítója, Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke a rendezvény ma délelőtti megnyitóján.

Az alapokhoz való visszatérést sürgetve, Toró T. Tibor elismerte: nem tudták kellőképpen árnyalni az elmúlt években azt, hogy a Tusványos a Fidesz egyik nyári pártrendezvényévé vált, ahol minden Orbán Viktor miniszterelnök beszéde köré épül. Toró ezt felületes képnek tartja, ugyanakkor megjegyezte, hogy az elmúlt években a pártpolitikai szempontok időnként felülírták a szabadegyetemi célokat.

Emlékeztetett: a szabadegyetem a szabad gondolkodás, a vita és a közös megoldáskeresés fóruma. A pártpolitika azonban elsősorban irányt mutat és a választók támogatását igyekszik megszerezni.

Hozzátette: a szabadegyetem továbbra is jelentős tartalékokkal rendelkezik, és ha visszatér eredeti gyökereihez, képes lehet alkalmazkodni a térség politikai változásaihoz, valamint meghatározó fórum maradhat.

Toró T. Tibor szerint a választások után sok a csalódott ember. A magyarországi és a határon túli magyarok között feszültség van. Toró hangsúlyozta: ez a harag akadályozza a józan helyzetértékelést. Szerinte Tusványos egyik legfontosabb feladata most az lehet, hogy hozzájáruljon a megbékéléshez. Azt szeretnék, ha a politikai táborok és közösségek ismét empátiával, józan mérlegeléssel tudnának egymással beszélni közös ügyeikről.

A szabadegyetem alapítótagja elismerte azt is, hogy a rendezvényen az elmúlt években visszaszorult a román–magyar párbeszéd. Olyan, a párbeszédet korábban meghatározó személyiségek maradtak távol, mint Smaranda Enache. Toró úgy véli, érdemes megvizsgálni, mi vezetett idáig, és célként fogalmazta meg, hogy Tusványos ismét olyan katalizátora legyen a román–magyar párbeszédnek, mint évtizedekkel ezelőtt.

Az idei szabadegyetemen nem vesznek részt a magyar kormány képviselői, Toró T. Tibor szerint ugyanakkor fontos lenne, hogy a jövőben ismét jelen legyenek, mert a határon túli magyar közösségek problémáit és igényeit hitelesen itt lehet megismerni. Közölte: azon dolgoznak majd, hogy a külhoni magyarok igényeit összegyűjtsék, és eljuttassák a magyar törvényhozás felé.

hírszerk.

Etichete:
Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi
Óvodás szintű veszekedéseket emleget Csoma Botond
Hírek hétfő, 2026 július 62026 július 6, 15:49

Óvodás szintű veszekedéseket emleget Csoma Botond

Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője és képviselőházi frakcióvezetője szerint a pártok közötti párbeszéd az egyetlen megoldás a teljes...

Óvodás szintű veszekedéseket emleget Csoma Botond
A képességvizsgázók 79 százaléka ért el legalább ötös átlagot
Hírek szerda, 2026 július 12026 július 1, 08:53

A képességvizsgázók 79 százaléka ért el legalább ötös átlagot

A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott a...

A képességvizsgázók 79 százaléka ért el legalább ötös átlagot
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 13:53

Felújítják a kolozsvári Teleki-palotát

A Kolozs Megyei Tanács jóváhagyta a kolozsvári Farkas utca 7. szám alatti Teleki-palota felújítási projektjének műszaki és gazdasági...

Felújítják a kolozsvári Teleki-palotát
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 13:19

Drónt találtak tegnap Tulcea megyében

Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak tegnap Tulcea megyében – tájékoztatott a védelmi minisztérium. A tárca közlése szerint...

Drónt találtak tegnap Tulcea megyében
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 08:17

Kelemen Hunor: ebből a helyzetből egyedül az AUR-os kollégák profitálnak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok...

Kelemen Hunor: ebből a helyzetből egyedül az AUR-os kollégák profitálnak
Hírek hétfő, 2026 június 292026 június 29, 14:50

Szerdára halasztják a matematika/történelem érettségit

A rendkívüli hőség miatt módosította az érettségi írásbeli próbáinak menetrendjét a tanügyminisztérium: a szaknak megfelelő...

Szerdára halasztják a matematika/történelem érettségit