Élő Kolozsvári Rádió

Átvennék a kerítésen a szaktudást a politikusok

Kovács Péter

Kovács Péter

Újraértékeli és megerősíti a szakpolitikai munkát az RMDSZ. Szakpolitikus hálózatot alakítanak ki. Partneri viszonyt szeretnének azokkal a civil szervezetekkel, egyetemi oktatókkal, kutatókkal, akik jól ismernek egy-egy szakterületet. A mindennapi életet meghatározó területekről van szó: oktatás, kultúra, egészségügy, környezetvédelem, külpolitika, szociálpolitika, családpolitika, ifjúságpolitika. A politikusok azt kérik a szakértőktől, hogy a „tudásukat adják át a kerítésen”  – fogalmazott Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke.

Az elképzelés nem teljesen új keletű, az oktatási stratégiát így dolgozták ki az elmúlt időszakban.

Kovács Péter a Kolozsvári Rádiónak elmondta:

„Sikertörténetet mondanék el ezzel kapcsolatosan. Két évvel ezelőtt megkerestük a Pedagógus Szövetséget és teljes nyitottságot tapasztaltunk mind helyi, mind megyei és országos szinten. Hiszen közös az érdek. Nemcsak az RMDSZ érdeke, hogy minden magyar gyermek tanuljon magyarul.”

Olyan stratégiát kellett kidolgozni, amely megoldást kínál, amikor egymáshoz közeli falvakban nem tartható fenn mindenhol a magyar osztály, és el kell dönteni, melyik az az egy ahová összpontosítani kell. Hogy fognak odajutni a pedagógusok, a diákok, hogy oldható meg a szállítás, a bentlakás.

„Azért mondom hogy sikertörténet volt, mert közösen a szakmával, közösen a szülőkkel, közösen a diákokkal leültünk, összedugtuk a fejünket és azt mondtuk hogy ez a jó irány. Most ősztől, szeptembertől, ezt alkalmazni kell.”

– zárta gondolatát Kovács Péter

Kovács Péter volt a Hangoló vendége

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 június 1, 11:25 / actualizat: 2015 június 1, 22:11

Képességvizsgára készít a tízes.ro
Hangoló péntek, 2026 szeptember 182026 szeptember 18, 11:47

Képességvizsgára készít a tízes.ro

A Tízes.ro Románia első olyan platformja, ahol a magyar közösségek diákjai élő, online órákon készülhetnek a VIII. osztály végén...

Képességvizsgára készít a tízes.ro
Mesterségek Ünnepe Marosvásárhelyen
Hangoló csütörtök, 2026 szeptember 172026 szeptember 17, 14:19

Mesterségek Ünnepe Marosvásárhelyen

Koncertek, mesék, bábelőadás és népzenei csemegék. Ezek is várják az érdeklődőket a hétvégén Marosvásárhelyen, a várban, az...

Mesterségek Ünnepe Marosvásárhelyen
Vizsgálat a gyógytornásznál: hogy ne fájjon
Hangoló szerda, 2026 szeptember 162026 szeptember 16, 13:53

Vizsgálat a gyógytornásznál: hogy ne fájjon

Tanévkezdés után talán gyakrabban fordul elő, hogy a korábban vidám gyerek valamilyen fájdalomra panaszkodik. A szülők hajlanának a...

Vizsgálat a gyógytornásznál: hogy ne fájjon
Volt egyszer egy 21. Főtér Fesztivál, sok jó találkozással tele
Hangoló hétfő, 2026 szeptember 142026 szeptember 14, 18:35

Volt egyszer egy 21. Főtér Fesztivál, sok jó találkozással tele

Balogh-Duna Jessicával, a Főtér Fesztivál főszervezőjével szombaton délelőtt előbb a színpad mellett találkoztunk, ahol az önkéntesek...

Volt egyszer egy 21. Főtér Fesztivál, sok jó találkozással tele
Hangoló péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:14

Smashburgerező StartUp Kolzsváron

Kolozsváron nyitja meg első romániai éttermét a magyar Simon’s Burger gyorsétteremlánc, az Eroilor (volt Deák Ferenc) utca 29. szám...

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Hangoló péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:02

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok

Kalota Rock, 4S Street, Ismerős Arcok – ezek csak a könnyűzenei fellépői a Szilágysági Magyar Napok idei kiadásának. Színpadra lép a...

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 11:33

Sportpálya-avató barátságos focimeccsel az Apáczaiban

6-4-re nyerték a tizenkettedikesek szerdán délután a tanár-diák focimeccset az Apáczai-líceumban. Nem akármilyen apropó hívta életre a...

Sportpálya-avató barátságos focimeccsel az Apáczaiban
Hangoló kedd, 2026 szeptember 82026 szeptember 8, 13:10

II. Lovaskavalkád: minden, ami lóval kapcsolatos

A második Lovaskavalkádra várják az érdeklődőket a hétvégén – az előzetesen meghirfdetett szeptember 12. helyett, vasárnap,...

II. Lovaskavalkád: minden, ami lóval kapcsolatos