Élő Kolozsvári Rádió

Nem mindenki örül az új bértörvénynek

A különböző ágazatok szakszervezetei azért tiltakoznak a bértörvénytervezet ellen, mert szerintük a kormány átláthatatlan módon, zárt ajtók mögött kidolgozott reformot akar gyorsított ütemben elfogadtatni.

Nem mindenki örül az új bértörvénynek

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 május 27, 13:35

Nem mindenki lesz elégedett az új közalkalmazotti bértörvénnyel, de szükség van rá, mert ezt a mérföldkövet is vállalni kellett a PNRR-támogatások lehívásához – nyilatkozta Mircea Abrudean szenátusi elnök.

Abrudean emlékeztetett, hogy 770 millió eurót rendeltek a PNRR-ben az új közalkalmazotti bértörvény elfogadásához, amelyről már 2022-től tárgyalnak, és a Világbanktól is érkeztek javaslatok az új jogi kerettel kapcsolatban. A Nemzeti Liberális Párt politikusa a parlamentben adott nyilatkozatában hangsúlyozta, a törvénytervezet három hétig lesz közvitán, így lesz idő arra, hogy minden érintett féllel egyeztessenek róla.

A különböző ágazatok szakszervezetei azért tiltakoznak a bértörvénytervezet ellen, mert szerintük a kormány átláthatatlan módon, zárt ajtók mögött kidolgozott reformot akar gyorsított ütemben elfogadtatni. Az egészségügyi és a rendvédelmi dolgozók szakszervezete szerint a tervezett intézkedések jelentős nettó bércsökkenést eredményeznének az orvosok, ápolók és rendőrök körében, akik nagymértékben függnek a kockázati, illetve az éjszakai műszakpótlékoktól.

A közalkalmazotti bértörvény-tervezetet a BBTE oktatója, Székely Imre közgazdász elemezte rádiónknak.

Riporter: Birtalan Albert.

Etichete:
Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket