Élő Kolozsvári Rádió

Ezért nem kell tartani a hantavírustól

Fejér Szilárd kémikus, virológus rádiónknak azt mondta: kicsi a valószínűsége, hogy ebből járvány alakuljon ki. 

Ezért nem kell tartani a hantavírustól
Foto: AcfiPress Noticias Canarias/Wikipédia

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 május 13, 12:33

Már több mint 120 személyt evakuáltak a Hondius óceánjáróról, amelyen három személy életét vesztette a hantavírus szövődményeiben.

A lappangási idő miatt az evakuált utasok 42 napig lesznek karanténban Hollandiában. A Hondiuson a legénység 27 tagja maradt, akik már úton vannak Rotterdam felé, ahol a hajót fertőtleníteni fogják.

A luxushajó április elején indult útnak Argentínából, a Zöld-foki szigetek felé, de ott nem engedték kikötni, miután az utasok közül hantavírus-fertőzés következtében három ember meghalt, és gyaníthatóan többen megfertőződhettek.

A hantavírust nem most fedezték fel, a ’70-es években azonosították, az elmúlt 3 évben Romániában 15 fertőzött személyt regisztráltak – az Országos Közegészségügyi Intézet szerint.

Az óceánjárón megjelent hantavírus-változat emberről emberre is terjed, szakértők szerint elsősorban intim partnerek között. Fejér Szilárd kémikus, virológus rádiónknak azt mondta: kicsi a valószínűsége, hogy ebből járvány alakuljon ki.

Riporter: Forrai Szerénke

Etichete:
Bábok múzeuma nyílik a Bánffy-palotában
Napirend csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 09:11

Bábok múzeuma nyílik a Bánffy-palotában

Idén huszadik alkalommal nyitja meg kapuit a kolozsvári Puck Bábszínház közönségkedvenc tárlata, a Bábok Múzeuma a Bánffy-palotában. A...

Bábok múzeuma nyílik a Bánffy-palotában
Alkotmányos a medvekilövésről szóló törvény
Napirend csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 08:49

Alkotmányos a medvekilövésről szóló törvény

Alkotmányos a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyező törvény – közölte az alkotmánybíróság. A...

Alkotmányos a medvekilövésről szóló törvény
Jövő tanévtől ismét lehet kisegítő személyzetet alkalmazni
Napirend szerda, 2026 június 242026 június 24, 15:48

Jövő tanévtől ismét lehet kisegítő személyzetet alkalmazni

Döntő házként megszavazta a szenátus az RMDSZ törvénymódosító javaslatát, amely szerint az új tanévtől ismét alkalmazni lehetne az...

Jövő tanévtől ismét lehet kisegítő személyzetet alkalmazni
Kisebbségi kormány körvonalazódik?
Napirend szerda, 2026 június 242026 június 24, 15:33

Kisebbségi kormány körvonalazódik?

A szociáldemokratákkal alkotott kisebbségi kormány alakulhat a parlamentben. A PSD Sorin Grindeanu pártelnököt javasolja miniszterelnöknek...

Kisebbségi kormány körvonalazódik?
Napirend szerda, 2026 június 242026 június 24, 14:25

Megérkezett egy újabb PNRR-részlet

2,25 milliárd lej érkezett Románia számlájára tegnap, ez a PNRR-s alap negyedik részlete. Az Európai Bizottság úgy ítélte meg, hogy...

Megérkezett egy újabb PNRR-részlet
Napirend kedd, 2026 június 232026 június 23, 17:57

Visszalépés tapasztalható a nyelvhasználati jogok területén Romániában

Visszalépés tapasztalható a nyelvhasználati jogok területén Romániában – ez szerepel a Bálványos Intézet árnyékjelentésében, amelyet...

Visszalépés tapasztalható a nyelvhasználati jogok területén Romániában
Napirend kedd, 2026 június 232026 június 23, 17:17

Kelemen Hunor „elengedte” a korábbi koalíció visszaalakítását

A politikai pártok ma az államelnökkel egyeztettek arról, hogy milyen megoldást javasolnak a kormányalakításra, miután a Vestea-kabinet...

Kelemen Hunor „elengedte” a korábbi koalíció visszaalakítását
Napirend kedd, 2026 június 232026 június 23, 13:20

Egy platformon a recept, az időpont és az orvosi papírjaink – októbertől

Októbertől egyetlen online platformon keresztül lehet majd időpontot foglalni az állami egészségügyi rendszerben dolgozó orvosokhoz. Az...

Egy platformon a recept, az időpont és az orvosi papírjaink – októbertől