Címlap » Vezető » Magyarként Ukrajnában – bejáratott kérdések atipikus válaszokkal

Magyarként Ukrajnában – bejáratott kérdések atipikus válaszokkal

Kisebbségi lét nosztalgiákkal és integrációval, virtuális vagy való világban, "különleges hadművelettel", bónusz anyanyelvű kampánymanipulációkkal. Ezekről beszélgettünk Skirják Krisztián bucsai magyar civil aktivistával, online tartalomgyártóval.

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2026 május 4, 09:00 / actualizat: 2026 május 4, 13:42

Az ukrajnai fejlemények, az ottani magyarok sorsa iránt érdeklődő Facebook felhasználók nagy valószínűséggel találkoztak már az Ukrajnai Magyarok csoport, ezen belül Skirják Krisztián videóival.

De kicsoda is Krisztián és kikből áll az Ukrajnai Magyarok? Innen indult beszélgetésünk (a szöveges átirat szemelvényes, a kihagyásokat „…”-tal jelöltük. A teljes beszélgetés hangfelvétele a cikkünk aljában megjelenített ikonra kattintva hallgatható meg)

Skirják Krisztián:

– Ha a tanulmányaimmal kezdem, akkor részben hangmérnök és részben egy külügy kulturális menedzser vagyok.

Itt pedig a háború kitörése óta próbálok valamivel ellenállni annak az orosz propagandának, ami sajnos Magyarországon keresztül terjedt és eléggé eltorzította a képet Ukrajnával kapcsolatosan.

Egyaránt én a Nemzeti Közösségek Tanácsa Ifjúsági Alakulatának vagyok a tagja, a magyar közösséget képviselem, bár inkább azt mondanám, hogy közösségi aktivista vagyok és tartalomgyártó. Van ennek manapság sok ilyen modern megnevezése, ha egyszerűbben mondanám, akkor egyszerűen egy igazságot szerető ember, egy magyar anyanyelvű ember, aki Bucsában élt, az utóbbi években is ott él, és aki Kárpátalján született, hogyha röviden összegeznem kellene. Emellett részben kötődésem van – eléggé erős kötődésem – az egészségügyhöz, mert a családom nagy része orvosi hivatású, és az idősebbik testvéremmel alapítottunk egy idegsebészeti klinikát, ahol én ilyen IT projekteket vezetek és a marketinges munkát is.

Skirják Krisztián jelképes pólójában

Papp-Zakor András:

– Na most a te videóid, Facebook videóid egyébként egy Ukrajnai Magyarok elnevezésű csoportban jelennek meg. Ez mennyire átfogó szervezet vagy csoport?

S.K.:
– Úgy mondanám, hogy ez a legújabb szervezet, amit én alapítottam a Troski Viktor barátommal, aki a 128-as hegyi rohamdandár katonája, és természetesen magyar ajkú, tehát magyar, kárpátaljai magyar.

Ez jelenleg egy teljesen friss szervezet, amely esetében én próbálom az online térben összegyűjteni azokat az embereket, akik egy irányban gondolkodnak, és egy irányban látnak mindent, úgy, ahogy én is, globálisabban, mert alapvetően én azon gondolkoztam sokáig, meg azt is éreztem, hogy gyakran ez egy ilyen elszigetelt és nem integrált megnevezés, hogy konkrétan kárpátaljai magyarok, bár ez a teljesen jogos megnevezése ennek a közösségnek, történelmileg meg minden szempontból is. Imádom, használom, de van egy újabb kilátásom, egy újabb koncepcióm, ami egy picikét nagyobb perspektívájú, tehát egész Ukrajnát befogja. Ez egy magyar ember, aki Ukrajnában él, és nincs elszigetelve.

Olyan voltam én például, aki Bucsában találkozott a háború szóval, ezért is valahogy megihletett engem az az egész, hogy egy ilyen összukrajnai megnevezést és elképzelést próbáljak bemutatni vagy fényt vetni rá, mert tudom, hogy nagyon nem egyedül vagyok, csak hát nem mindenkinek adatott meg, vagy nem mindenkinek van kedve ahhoz, hogy kommunikáljon erről a közösségi médiában vagy bárhol máshol.

…

P.-Z. A:
– Hogy működik ez a dolog egyébként, aki magyar nemzetiségű és magyarul szeretne tanulni, illetve hát a szülei magyar nyelven szeretnék taníttatni, lásd óvoda, iskola, mennyire elérhető számukra a megfelelő intézményrendszer?

S. K.:
– Egy dolgot kell érteni: hogy mindazóta, amióta hallunk valamit az ukrán törvényeknek a problémáiról, azóta sok változás is történt, de azóta is, amióta az oktatási törvényről beszélünk, hogy vannak valamilyen gondjaink, azóta is halasztások, kormányrendeletes halasztások vannak a törvénnyel szemben alkalmazva. Ez azt jelenti, hogy száz százalékban magyarul tanulnak a mai napig is a gyerekek az iskolában, tehát hogyha valaki akar magyarul tanulni, akkor most általában magyarul tanul, viszont az új modelleknek a kidolgozása, az még szerintem most is folyamatban van, van egy munkacsoport is az Oktatási Minisztériumtól együtt a Nemzeti Közösségek Tanácsával, annak a képviselőivel, amely most tovább dolgozik a nemzeti kisebbségeknek szóló oktatásról és a nemzeti kisebbségek nyelvén történő oktatásról, de most is, jelen pillanatban is a gyerekek magyarul tanulhatnak 100%-ban! Ugye kivéve az olyantantárgyakat, mint az ukrán tannyelv és az ukrán történelem, például…

Nyílt napok a Kárpátaljai Magyar Líceumban – fotó: a Kárpátaljai Magyar Líceum honlapja

Az új törvényben – ami még nem működik – van egy bizonyos kvóta az ukrán nyelvű oktatásra, ami az első években nullát jelent, tehát elsőtől negyedik osztályig 100 százalékban magyarul tanul a gyermek. Ugye, a továbbiakban pedig egy bizonyos százalék, ha jól tudom, 9. osztályig 30 százalékban, vagy 40 százalékban kell, hogy legyen ukrán nyelvű oktatás, és az utolsó években 50-50 százalék az arány.

Most, hogy ez a modell egyértelmű lenne és így fog működni, nem is az, hogy több mint valószínű, én biztos vagyok benne, hogy nem így lesz. Lesz egy sokkal adaptívabb verziója, amely remélem, hogy mihamarabb megszületik, hogy egyértelművé váljon és bevezesse esetlegesen azt a mennyiségű ukrán nyelvet az oktatásba, amely tényleg segítheti abban az esetben a diákot, hogyha úgy dönt, hogy Ukrajnában szeretne felvételizni egyetemre, akár Kijevben, akár Ungváron, akár Lembergben, akár bárhol máshol Ukrajnában, és hogy ne okozzon neki nehézségeket ez a döntés és a nyelvtudás problémája.

P.-Z. A:

– Mi a tapasztalatod, hogy most így átlagos szinten mennyire jelent problémát az ukrán nyelv elsajátítása a magyaroknak, az ottani magyaroknak? Mit kínál ilyen szempontból az iskola? Ezt azért kérdezem, mert nálunk is állandó téma ez, rengeteget romlott a román nyelvtudás azóta, hogy megvolt a rendszerváltás és megváltozott egy csomó minden. Azt hiszem, hogy alapvetően azt hagyják ki a számításból, hogy függetlenül attól, milyen nyelvről van szó, nem lehet kizárólag iskolában megtanulni, tehát feltételez egy rakás más kapcsolatot is. Nálatok mi a helyzet?

S.K.:

– Nálunk az a helyzet, hogy megint csak tényekről beszélek most, és nem azért, mert politizálni szeretnék, én abszolút a nép diplomáciájának a nyelvét szeretem minden esetben, de már hogyha megneveztük azokat a szervezeteket, amelyeket megneveztünk, akkor megmondom, hogy például a KMKSZ-hez köthető Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség is ebből a szempontból tiltakozik, az ellen az ukrán nyelvtan program ellen, ami most jelenleg van, ami nem adaptált az ő véleményük szerint a magyar gyerekekhez, és sokkal másabb, úgy értem, hogy könnyebb, vagy kevésbé komplikált programot igényelne ez ahhoz, hogy egy magyar gyerek, egy teljesen magyar közegben felnőtt gyerek elkezdje elsajátítani az ukrán nyelvet. Most azt mondom, hogy inkább a fiatal generációnál, tehát az iskolásoknál is, meg az egyetemistáknál, akik Ukrajnában élnek, akik ugye nem utaztak ki, akik itt élnek, azoknál az ukrán nyelv nem probléma, és beszélik többnyire a gyerekek is, folyékonyan, hitelesen. Ami az idősebb generációt illeti, ott gyakoribb az az eset, amikor nem beszélik a nyelvet, meg hát érteni kell azt is, hogy a kárpátaljai magyarok lehet, hogy több mint a fele Európában van alapból, a legnagyobb része Magyarországon, tehát úgy történt, hogy itt fejezték be az iskolai tanulmányaikat magyar közegben, kiutaztak ugye Magyarországra, részvétel nélkül Ukrajna életében. Egyoldalú, egyirányú az útjuk, és a további életük is Magyarországgal van összekötve. Úgyhogy eléggé megosztó igazából ez a kérdés, de azt mondom, hogy a fiatalabb generációnál egyértelmű az ukrán nyelvtudásnak a jelenléte, tehát sokkal fejlettebb, mint régebben volt, úgy mondanám.

P.-Z. A:
– Te hogy érzékeled, mi az uralkodó életérzés az ottani magyarok körében? “Mostohagyereknek” érzik magukat – most nyilván idézőjelben – az ukrán állam polgáraiként, kisebbségi polgáraiként vagy ez nem feltétlenül jellemző?

S.K.:

– Gyakran hallottam olyan véleményt, most úgy mondanám, hogy az ukrán közösségben nem integrált magyaroktól, hogy sehol se nevezik őket a nevükön. Tehát amikor Magyarországra kiutaznak valamilyen szezonmunkára, vagy bármilyen munkavállalásra, tanulmányokra, akkor ott…

P.-Z. A:

– Akkor ott ukránok, igaz?

S.K.:

– Igen, ukránoknak nevezik őket.

Itt Ukrajnában, egy ukránnak a szemében ők magyarok, és magyaroknak nevezik őket. Tehát nincs az az egyértelmű megnevezés és hozzáállás. Eléggé két tűz között vannak most is háború közben, meg hát az utóbbi évek propagandájának fényében, ugye eléggé nehezen érzik magukat a magyarok is, ezért ez is egy fontos kérdés szerintem.

P.-Z. A:

– Kicsit fordítok a kérdésen: Mennyire érzi sajátjának egy átlagos ukrajnai, kárpátaljai magyar azt az államot, illetve azon belül azt a közösséget, azt a vegyes közösséget, amelyikben élnie adatott?

S.K.:

– Otthon érzi magát abszolút, és azt mondanám, hogy eddig is igazából a hétköznapi életben soha nem volt ezzel probléma.

Vannak azok az emberek, akik az úgynevezett nemzeti oldal, vagy fogalmazzak úgy, hogy azok, akik álmaikban Trianont látják az igazságnak, vagy nem tudom…

P.-Z. A:

– Mármint a Trianon előtti világot.

S.K.:

– Igen, a Trianon előtti világot látják.

P.-Z. A:

– Mondjuk Trianon után Csehszlovákiához került Kárpátalja, nem Ukrajnához…

S.K.:

Az ungvári vár 1909-ben – fotó: kárpátalja.net

– Igen, szóval Nagy-Magyarországot látják, és ez a romantika némely korkategóriáknál jelen van, érthető okokból.

De azok a magyarok főképpen, akik mostanáig itt maradtak, dolgoznak, segítenek a gazdaságnak a fenntartásában, harcolnak, – elnézést kérek, körülbelül 700 magyar ember Ukrajna szabadságáért harcol most is! – szóval azok az emberek, akik itt vannak, azok igen, otthon érzik magukat! Gazdasági szempontból sokaknak nehéz – a társadalomnak nehezére esik egy háború és a mozgósítás kérdése, nincs olyan történelmi bizonyíték, ahol valaki ettől örömet élt át – akik itt vannak, övéké a dicsőség szerintem, mert mindenek ellenére, lehetőségek ellenére, meg vágy ellenére itt maradtak, itthon vannak, megtartják a magyarságukat, megtartják a hagyományaikat. Ha van is, aki nem érzi magát itthon, azok számára szeretnék dolgozni, hogy valamikor azt tudják mondani, hogy itthon érzik magukat Ukrajnában száz százalékban!

P.-Z. A:

– Te hallottál már olyat idősebbektől, hogy összehasonlították úgymond a jelenlegi kisebbségi helyzetüket azzal, ami a szovjet érában volt? És mondjuk, hogy következtetést fogalmaztak meg pozitív vagy negatív értelemben a változást illetően?

S.K.:

– Igen, ugye, mivel én már a független Ukrajnában születtem, ezért én magam nem tudok saját tapasztalatból beszélni a szovjet időszakról, csak az idősebb generációk visszaemlékezései alapján tudok beszélni, és azt, amit ismerek ezekből, (nyugodjon békében!) a nagymamámtól, neki a rokonaitól, meg sok más magyar, idősebb magyar embertől, hogy akkoriban, a szovjet időkben nyíltan magyarként azonosítani magát, sokak számára nem volt annyira egyszerű, mert hát olyan sok korlátozás létezett, és a KGB ellenőrzésekről azokról szinte mindenkitől hallottam, és sok magyar ugye akkor tényleg kénytelen volt az orosz nyelvet használni mindenek ellenére, ezért ennek függvényében én ezekből az elképzelésekből, meg hát a történelmi tanulságokból tudok beszélni. Mert most, amit látok, 2014 óta Ukrajna törekvéseit, forradalmak, gazdasági problémák, háború ellenére a fejlemények két teljesen eltérő világról beszél. Tehát nagyon nem volt könnyű az élet a szovjet Ukrajnában. Lehet, hogy valakinek, még akár egy idősebb embernek nem könnyű az élet Ukrajnában háború idején, de ugye mindannyian arra törekszünk, hogy béke legyen!

Azok a politikai indíttatású manipulációk, amik történtek az utóbbi években lehet, hogy negatív, ellenségképet alakítottak ki Ukrajnáról Magyarországon, de az utóbbi évek fejleményei egyértelműen mutatják, hogy Ukrajna eleget akar tenni minden szempontból – kisebbségi kérdésekben is – az európai normáknak.

Szóval nem hasonlítanám össze a két világot, a szovjet időknek a megélését a magyarság által és a független Ukrajnában.

P.-Z. A:

– Persze, ez puszta kíváncsiskodás volt, hogy létezik-e valamiféle nosztalgia, ezeket nagyon gyakran egyébként egyszerűen az táplálja, hogy az emberben megszépül az, ami fiatal korában volt.

S.K.:
– Magyarokra ez nem nagyon jellemző a Szovjetunió kérdésében, inkább vannak ilyen ukrán emberek, akik nosztalgiázhatnak, akik a Szovjetunióban születtek, de magyar emberektől nagyon ritkán hallottam ilyet.

P.-Z. A:

– Tehát nem működik egy olyan, hogy bezzeg kisebbségiként könnyebb volt a Szovjetunióban, mert mit tudom én, ez vagy az vagy amaz?

S.K.:

– Nem, nem, ilyenről nem hallottam. Lehet, hogy valaki a megélhetés szempontjából könnyebbnek érezte a szovjet időket, „mindenki igazságosan meg tudott élni”. Erről igen, de arról, hogy kisebbségiként, hogy magyarként könnyebb volt, nem hallottam.

Ungvári utcakép 1975-ből, a szovjet korszakból – fotó: www.omniplan.hu/1975-Soviet

…

P.-Z. A:

– Na most akkor térjünk rá a jelenre, amit a háború határoz meg nagyon nagy mértékben. Beszéltél arról, és hát mindannyian tudjuk, hogy az áprilisban megbukott magyar kormány milyen módon használta propaganda célokra Ukrajnát, többé-kevésbé definiálatlanul, mert hát időnként összességében lehetett érteni, néha csak a vezetőkről, csak az államról lett volna szó úgymond, de ezt persze igyekeztek azzal indokolni, hogy attól ez az ellenségesség, hogy mi minden történik az ukrajnai magyarokkal.

Onnan kezdem akkor, hogy én is láttam riportokat, nem tendenciózus riportokról beszélek, mert azokat nem volt különösebben türelmem követni, ambícióm nézni, de olyanokat, amelyekben igyekeztek több szempontot tetten érni, több véleményt megjeleníteni, ezekből az szűrődött le, hogy nyilván él egyrészt az, hogy nagyon elég volt már a háborúból, másrészt az, hogy miért tart még mindig, arra időnként nem feltétlenül logikus indoklások is elhangzottak. Azt kérdezem tőled, te hogy érzékeled, hogy az ukrajnai magyarok mennyire érzik, fogalmazzak úgy, hogy saját ügynek Ukrajna védelmét az orosz agresszió ellenében?

S.K.:

– Alapvetően megosztók a nézetek, de egyértelmű, hogy ez a közös tragédiánk, és nincs se egyetlen egy olyan ukrán ember, se magyar ember, aki ne szeretne békét!

Most ezt a “kulcsszót” mondom, amit nagyon gyakran hallottunk.

Ugye a következmények, az agressziónak a következményei messzire Ukrajnán túlra nyúlnak, emellett Ukrajnában Kárpátalja fontos hátországgá vált. Most történt meg az, hogy például egy beregszászi megismerkedik egy mariupolival, mert ez a mariupoli ember átköltözött például, most példaként mondom, Kárpátaljára, és akkor ugye megvan ez az érintkezési pont, amely egy nagyon nagy országról szól, és nagyon különböző, két igazából különböző mentalitásról, emellett egy országról és egy közös tragédiáról, mert egyrészt a kárpátaljai magyarnak a megélhetősége, ugyanúgy, mint minden ukrán állampolgárnak, romlott gazdasági meg minden más szempontból, és ugye a kárpátaljai magyarok most beszélni tudnak azokkal, akik átélték ezeket a borzalmakat, és mondjuk úgy, hogy ha a kárpátaljai magyaroknak mindeddig nem volt annyira az az érzete a földrajzi elhelyezkedés miatt, hogy ők háború sújtotta résztvevői ennek az egésznek, akkor most inkább tudnak azzal a valósággal szembenézni, vagy verbálisan szájról szájra átadni azokat a történeteket, azokat a személyes tragédiákat, amelyek vannak. Ebből a szempontból, meg abból a szempontból is, hogy az utóbbi évben történt támadások a munkácsival kezdve, a legutóbbi dróntámadásokig, azt mutatják, hogy abszolút nem él az a teória, hogy Putyin kíméli Kárpátalját!

Bucsa felszabadulása után néhány nappal, a Krisztiánék klinikája által a városnak adományozott mentőkocsi és gyógyszerek

Szóval egyértelművé vált ez a kép a magyarok számára és a kárpátaljai magyarok számára. Sokáig élt bennük, hogy ez egy belpolitikai probléma, és most már sokkal egyértelműbb, hogy ez nem egy belpolitikai probléma, hanem ez egy háború, itt egyértelműen Oroszország kezdett, és Oroszország ennek a háborúnak az oka. És hogy ebben a helyzetben ki és mennyire érzi magát részesének, tehát egy olyan valakinek, aki benne van ebben a háborúban, most ezt nehezen mondhatom el, de a férfiak gondolom egyértelmű, hogy érzik ezt, főképpen az a 700 magyar ember, magyar hős, aki Ukrajnát védi, akinek családja van.

Most 700 családról hogyha beszélünk, akkor biztos meg tudom mondani azt, hogy igenis 700 magyar család nagyon-nagyon részese ennek a háborúnak, és nagyon kell nekik az az összetartás az anyaországgal, az anyaországi magyarokkal, ami megsegíti őket, és megsegíti azt, hogy a szeretteik harca ne legyen fölösleges, és épségben visszatérjenek egy igazságos békében.

P.-Z. A:

– Mondtad, hogy ennek a 700 harcoló embernek nyilván családja van otthon, és nagyon fontos számukra például az anyaországi együttérzés, támogatás. Mennyire érzik ugyanakkor azt, hogy ukrán részről is fontos ugyanez?

S.K.:

– Egyértelműen érzik, tehát ezt érteni kell, hogy az ukrán hadsereg az egy ilyen összekötője az egész Ukrajnának, az egész ukrán társadalomnak, amelynek ugye a magyar közösség a teljesen jogos része, és manapság ugye minden a hadsereg körül épül, mindenki így vagy úgy, valamennyire részt vesz, valamilyen támogatásban, valamilyen segítségben, valamilyen civil önkénteskedés formájában segít az ukrán védelmi erőknek! Sajnálom, hogy nincs egy külön szervezet itt Ukrajnában, ami mondjuk konkrétan a magyarokat segítené, egyébként ezt meg szeretném szervezni… Van egy ilyen álmom, vagy inkább ötletem. Viszont az ukrán közösségnek, az ukrán társadalomnak a támogatása egyértelmű minden formában, és maga az ukrán állam is igyekszik mindent biztosítani, ami ilyenkor jogosan illet egy katonát, egy harcost azokkal a lehetőséggel háború közben, amelyek megvannak, és az ukrán társadalom is egyértelműen nagyon melegen viszonyul, a legmelegebb és szerető viszonya van minden nemzeti közösségnek a képviselőjéhez, aki harcol Ukrajnáért.

Kramatorszkban, a fronttól néhány kilométerre, humanitárius segéllyel, az Iványi Gáborék Oltalom karitatív egyesületének csapatával

Ezt nagyon fontos érteni! Nálunk nagyon sok különböző osztag van, amely nemzeti közösségekről szól, ahol nemzeti közösségeknek a képviselői harcolnak, és van egy egész infrastruktúra Ukrajnában, ami őket illeti. Tehát egyrészt a külföldi harcosokat, másrészt az ukrán állampolgárokat, akik más nemzetiségűek. És egyértelmű, amikor egy Ukrajnáért harcoló személyről beszélünk, akkor senki sem néz semmilyen anyanyelvre, hanem csak megadja a tiszteletet, főképpen, hogyha ez egy magyar ember.

P.-Z. A:

– Konkrét számot mondtál, hogy 700 magyar harcol az ukrán hadsereg kötelékében. Gondolom, hogy közöttük vannak önkéntesek is, vannak besorozottak. Ezt emlegette a magyar mainstream média előszeretettel kényszersorozásnak. Kik a hadkötelesek most Ukrajnában, és mennyire esik egybe ez a kategória a valóban besorozottakkal? Mert ugye ez többé-kevésbé egy elméleti halmaz lehet. Mennyire visznek el úgymond mindenkit, aki hadköteles?

S.K.:

– Érteni kell, hogy háború közben vannak veszteségek, és a pótlás az gyakran ilyen törvényekkel történik, mint a mozgósításról szóló törvény. Ugye ez biztosítja a pótlást a fronton. Minden állampolgárra vonatkozik, etnikai hovatartozástól függetlenül, mondjuk én személyesen is szerepelek a katonai nyilvántartásban, csak ugye van ideiglenes halasztásom, ennek ellenére érzelmileg, meg másképp is készen állok teljesíteni a kötelességemet, ha arra esik sor, hogyha elmúlik a halasztásom, az a halasztásom, ami az önkéntes munkámat illeti, a Jótékonysági Alapítványt, a közösségi munkámat. Érteni kell, hogy férfiak járnak az utcákon, sok férfi Ungváron is, Beregszászon, persze láthatóan kevesebb, de ettől nem állt meg a hátország most! Ha nem lenne férfi, most elképzelnénk azt, hogy úgy történik minden, ahogy ezt a közmédia régebben megírta, a kényszersorozás megnevezéssel, akkor ugye nem kéne, hogy működjön alapból az ország, de férfiak tízezrei, százezrei családdal élnek, vállalkozást vezetnek, segítik a hadsereget civil önkéntesként vagy másképpen. Szóval semmilyen etnikai alapú diszkriminációt a mozgósításban nem tapasztaltam, meg nem láttam, amiről szó volt, hogy a magyarokat sűrűbben mozgósítják.

A törvény működik, vannak visszaélések, amelyek ellen az állam is tesz, tehát vannak azok a visszaélések sorozás közben, amelyeket jogilag és bárhogyan máshogyan is bírálni kell, meg ezt önmagában a hadsereg, a harcoló katonák is negatívan fogadják, ezért ezt érteni kell. A törvény mindenkire vonatkozik, aki ukrán állampolgár, de ez nem jelenti, hogy mindenkit elvisznek, ez nem egy globális jelenség, és működik az ország, férfiak tízezrei vannak Ungvár utcáin, Munkács utcáin emellett, és az élet az megy tovább.

P.-Z. A:

– Milyen feltételek mentén adnak például halasztást vagy felmentést?

S.K.:

– A 23. cikkben van megírva, tehát kritikus infrastruktúra esetén, egészségügyi dolgozóknak, – megvannak azok a kategóriák – a háromgyermekes szülőknek… Ilyenekből ugye nagyon sok ismerősöm van egyébként, akik egyrészt például két gyermek mellett úgy döntöttek, hogy “na akkor háború közben vállalunk egy harmadikat”, ennek révén a család a kiskorú gyermekei mellett tud maradni, és halasztása van. Különböző alapítványoknak a munkatársai, amelyek ugye humanitárius feladatokat biztosítanak, és közszolgálati munkások, nagyon-nagyon különböző állású emberek, és ez össze van foglalva egy cikkben.

P.-Z. A:

– Milyen az ukrán vezetőknek az imázsa a magyar közösségen belül? Kezdeném az úgymond fő-fő-exponenstől, Zelenszkij elnöktől, aki nem olyan régen járt is személyesen Kárpátalján!

S.K.:

– Igen, igen. Az imázsáról nem is tudom, hogy mi az az egyértelmű elképzelés, mert az ukrán társadalomban is vannak különböző vélemények konkrétan, hogyha személyiségről beszélünk, Zelenszkijről.

Ennek ellenére, negyedik év után érződik, hogy legvégül ez egy ilyen immunrendszer, annak ellenére, hogy vannak azok a politikai esetek, korrupciós botrányok, amelyekre egyébként először van olyan jogi reakció, ami egyértelmű az állam részéről…

Szóval van ez az összetartás, ami a magyar közösséget is illeti, meg kell, hogy mondjam. Kárpátalján volt egy találkozó például, ahova meghívták a magyar közösség képviselőit is, abszolút különbözőket. Egyszerű szervezeteknek a vezetőitől kezdve különböző képviselők voltak. Eléggé egyértelmű és nyílt volt a beszélgetés, felkészülés nélkül, számomra is sokkoló volt ez a meghívás, de így abszolút mindenkit meghívtak, vallási vezetőktől kezdve oktatási intézmények vezetőiig. Egyértelmű volt az, hogy maga az elnök is nyíltan akar beszélni a közösséggel, és ugyanúgy van minden más közösséggel is és az ukrán néppel is, annak ellenére, hogy voltak negatív pillanatok a háború közben, amelyek esetleg a szociológusok szerint rontottak az elnöki imázsán. Ennek ellenére mostanáig egyértelműen érződik az az egység abban, hogy igazságosan tartós békére vágyik mindenki, és ennek van egy bizonyos stratégiája, ennek van egy bizonyos érthető módszere, ami kialakult a négy év alatt. Tapasztalhattuk, hogy Oroszország sajnos csak az erő nyelvét érti, a nemzetközi konszolidációnak a nyelvét, a szankciókét, nem pedig a párbeszédét. Sajnos. Nagyon sajnálatos módon. És ezzel a többség egyetért, és ezt produkálja végül az elnök is, és az állam is az ukrán kormány által.

P.-Z. A:

– Tehát hatékony képviselőinek érzik az állami tisztségviselőket ennek a, mondjam úgy, hogy logikus és elfogadott iránynak?

S.K.:

– A katonai és a politikai vezetést igen.

…

P.-Z. A:

– Hogy gondolkodnak az Európai Unióról például az ukrajnai magyarok, különös tekintettel arra, hogy az Európai Uniónak volt egy rendkívül negatívan propagált képe a magyar nyelvű anyaországi médiában?

S.K.:

– Hogyha figyelembe vesszük azt, hogy Ukrajna 2014 óta következetesen halad az európai és az euroatlanti integráció útján, és nehéz reformok ellenére a társadalom támogatja ezeket a változásokat, azt a bizonyos korrupció elleni küzdelmet is, akkor világos! A magyar közösség ennek ugyanúgy a része, mert a magyar emberek, az ukrajnai magyar közösség Ukrajnában él, Ukrajnában kap fizetést, és Ukrajnában éli azt az életet, amit én úgy neveznék, hogy várakozás a határon, mert amikor van egy bizonyos, hát nem is egy bizonyos, hanem egy egyértelmű kötődésed az anyaországhoz, ahol vannak rokonjaid, akikhez át szoktál járni nagyon gyakran, vagy például sok ünnepre, akkor egyértelmű, hogy szeretnéd, hogy egy közösségben, egy nemzetközi közösségben éljetek, egy gazdasági térségben! Nekem ez volt a legfurcsább az egészből, hogy annak ellenére, hogy voltak kárpátaljai és vannak is ugye Kárpátaljáról származó magyarok, akik az Európai Parlamentben a Fidesztől voltak képviselők és azt produkálták folyamatosan, hogy Ukrajna abszolút, konkrétan abszolút nem kész az európai integrációra. Elsősorban a kisebbségi politika miatt, ami egyáltalán nem a magyarnak a tiltásáról, meg a fejlődésének a megállításáról szól, hanem az integrációról, az Ukrajnában történő integrációról, és ez volt ugye átfordítva, és ez volt pont az a fő érv, amellyel egy kárpátaljai magyar képviselő élt, aki a Fidesz színeiben ült vagy ül az Európai Parlamentben. Erre hivatkozva mondta ki egyértelműen azt, hogy Ukrajna emiatt se az Európai Unióra, sem a NATO-ra nem áll készen! Ennek ellenére én nem találnék szerintem egyetlen egy kárpátaljai magyart, aki azt mondaná, hogy nem akar Európában élni, vagy nem akarja, hogy Ukrajna az Európai Unióban legyen. Persze, hogy lesznek olyan dolgok is, amelyeket egy kárpátaljai és magyar kimond, hogy igen, emiatt lehet, hogy még nem kész. Igen, itt még egyes kérdésekben nagyon sok tennivaló van, de ennek ellenére nem hiszem, hogy hallanák egy olyan valakit, aki azt mondaná, hogy Ukrajnának nincs helye az Európai Unióban. És mondom, ez egy nagyon következetesen haladó dolog 2014 óta, egy olyan folyamat, amelyben szerintem egyetlen egy európai ország, vagy egyetlen egy ország sem, amely az Európai Unióban szeretett volna létezni, nem hozott ekkora áldozatokat a célért, ezért az álomért.

Szóval egyértelmű, hogy a kárpátaljai magyaroknak a közös érdeke, a magyarországi magyaroknak is gazdasági érdeke, meg gazdasági lehetőségeket nyitna Ukrajnának az Európai Unióba lépése, és magának az Európai Uniónak is stratégiailag fontos lenne biztonsági és más szempontból is Ukrajna tagsága!