Rövid reakcióidőt követel a legtörékenyebb ágazat
Hazai viszonylatban idén nem lesz olyan sikeres turisztikai évünk, mint tavaly, de Erdély és ezen belül Székelyföld bizonyára tartja majd az országos átlagnál enyhén jobb eredményeit.
Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 március 18, 12:43
A Covid-válság tanulságait most, a közel-keleti válság idején lehet kamatoztatni az idegenforgalomban – vallja László Endre, a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Klaszter elnöke. A szakértő, aki mintegy ötven éve dolgozik a turizmusban, alapvetően derülátó alkat, és ezúttal is a gyors megoldásokban, az újratervezésben látja a kilábalást.
Hazai viszonylatban idén nem lesz olyan sikeres évünk, mint tavaly, de Erdély és ezen belül Székelyföld bizonyára tartja majd az országos átlagnál enyhén jobb eredményeit. Többet kéne költeni a külföldi szakfórumokon való promoválásra, hiszen ez nem kiadás, hanem befektetés. Európa újra érdekes és vonzó lesz idén, mihelyt a közel-keleti térség biztonsági szempontból „bezuhant” az utazási ügynökségeknél – mondja a szakember.
Házigazda: Rostás-Péter István