Élő Kolozsvári Rádió

Mint az átkelés az úton: előbb kézen fogva, aztán majd egyedül

Milyen kockázatoknak van kitéve a gyerek a neten, mitől kell őt megvédeni, és hogyan tudunk legjobban segíteni?

Mint az átkelés az úton: előbb kézen fogva, aztán majd egyedül
Foto: Illusztráció

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 március 12, 12:19

Maradj biztonságban a neten – ezzel a felhívással indított egyhónapos tudatosító kampányt március elején a közszolgálati Román Rádiótársaság. Műsorainkban mi is igyekszünk felhívni a figyelmet arra, milyen veszélyeknek vannak kitéve elsősorban a gyermekek és fiatalok internethasználat közben. Márpedig anélkül az ő világuk szinte elképzelhetetlen – és valljuk be, kedves felnőttek, hogy mi sem vagyunk sokkal jobbak, mint ők.

Ausztráliában a 16 év alattiakat kitiltották a közösségi médiából, és ennek lehetősége itthon is szóba került. De ez lenne valóban a legjobb megoldás? Milyen kockázatoknak van kitéve a gyerek a neten, mitől kell őt megvédeni, és hogyan tudunk legjobban segíteni?

Vendégünk volt a Hangolóban telefonos kapcsolaton keresztül Somodi Zoltán számítástechnikai szakértő, digitalizációs tanácsadó. Felhívta a figyelmet, hogy a gyerekek 119-es segélyhívó számán bármilyen sérelem bejelenthető, akár azok is, amelyeket az online térben szenvedtek el.

Házigazda: Rácz Éva

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés