Élő Kolozsvári Rádió

Mi zavarja a költségvetésben a szociáldemokratákat?

Vasárnap döntenek arról, hogy megszavazzák-e a tervezetet.

Mi zavarja a költségvetésben a szociáldemokratákat?

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 március 10, 14:50

A PSD politikai vezetőtanácsa vasárnapi ülésén fog döntést hozni arról, hogy a szociáldemokraták megszavazzák-e a 2026-os állami költségvetés tervezetét a parlamentben – jelentette be az alakulat elnöke. Sorin Grindeanu azt mondta, számításaik szerint a tervezet a hét végéig a parlament elé kerül.

A szociáldemokrata pártelnök kifejtette, első pillantásra úgy tűnik, hogy a tervezetből hiányoznak dolgok, például a koalícióban elfogadott minimálbér-emelés sem szerepel a költségvetésben. A szociáldemokraták tehát módosító javaslatokat fognak előterjeszteni a koalícióban a következő napokban, mielőtt a kormány jóváhagyja a költségvetés-tervezetet – jelentette ki Sorin Grindeanu.

A kormány prioritásai közé tartozik emellett a központi és a helyi közigazgatás reformja, de itt is fennakadások mutatkoznak. A Nép Ügyvédje az alkotmánybíróságon támadta meg az erről szóló sürgősségi kormányrendeletet.

Ennek várható következményeiről és a szociáldemokraták költségvetéssel kapcsolatos vonakodásairól Illyés Gergely politológust kérdezte Birtalan Albert.

Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac
Napirend hétfő, 2026 június 82026 június 8, 16:18

Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök megkezdte a hivatalos tárgyalásokat a parlamenti pártok képviselőivel az új kormány megalakításáról....

Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac
Történelmi jelentőségű beszédet mondott XIV. Leó a spanyol parlamentben
Napirend hétfő, 2026 június 82026 június 8, 15:58

Történelmi jelentőségű beszédet mondott XIV. Leó a spanyol parlamentben

XIV. Leó pápa hétfőn történelmi jelentőségű beszédet mondott a spanyol parlamentben, első pápaként szólva a törvényhozás tagjaihoz....

Történelmi jelentőségű beszédet mondott XIV. Leó a spanyol parlamentben
Újabb tankönyvíró programot hirdetett az RMDSZ
Napirend hétfő, 2026 június 82026 június 8, 09:20

Újabb tankönyvíró programot hirdetett az RMDSZ

Második alkalommal hirdetett tankönyvszerzői képzést tanárok számára az RMDSZ és a Communitas Alapítvány. A program célja korszerű...

Újabb tankönyvíró programot hirdetett az RMDSZ
Elemző: a kormánycsapat összetételétől függnek Tomac esélyei
Napirend péntek, 2026 június 52026 június 5, 16:02

Elemző: a kormánycsapat összetételétől függnek Tomac esélyei

Nicușor Dan szerint a korábbi kormánykoalíció pártjai közötti feszültségek odáig fokozódtak, hogy ‘számos politikus’...

Elemző: a kormánycsapat összetételétől függnek Tomac esélyei
Napirend péntek, 2026 június 52026 június 5, 13:57

Az RMDSZ később dönt arról, hogy támogat-e egy Tomac-kormányt

Nicusor Dan államfő csütörtök este a Cotroceni palotában jelentette be, hogy Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt bízta meg...

Az RMDSZ később dönt arról, hogy támogat-e egy Tomac-kormányt
Napirend péntek, 2026 június 52026 június 5, 08:40

Mi a jelentősége Eugen Tomac jelölésének?

Eugen Tomac tiszteletbeli tanácsadót bízta meg Nicușor Dan államfő a kormányalakítással. A tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott...

Mi a jelentősége Eugen Tomac jelölésének?
Napirend csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 18:15

„Magyarország szíve ott dobban minden magyarban”

Katonai díszünnepséggel kezdődött a nemzeti összetartozás napján tartott megemlékezés Budapesten. Magyar Péter miniszterelnök a nemzeti...

„Magyarország szíve ott dobban minden magyarban”
Napirend csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 15:25

Tánczos Barna szerint fenn kell tartani az árrésstopot

A magas inflációs nyomás miatt továbbra is elengedhetetlen az alapvető élelmiszerek árréskorlátozásának fenntartása – nyilatkozta...

Tánczos Barna szerint fenn kell tartani az árrésstopot