Élő Kolozsvári Rádió

Védintézkedésekről szavaztak a Mercosur-egyezmény kapcsán

Ilyen körülmények között, hogyha piaci zavar következik be, fel lehet függeszteni az importokat – mondta rádiónknak Winkler Gyula európai parlamenti képviselő.

Védintézkedésekről szavaztak a Mercosur-egyezmény kapcsán
Foto: Winkler Gyula Facebook-oldala
2026 február 11, 11:53

Itthon a marhahús, a baromfi, a szója, a cukor, az etanol és a méz a legfontosabb termékek, amelyeket a Mercosur egyezmény életbe lépése érintene.

A szabadkereskedelmi megállapodás védintézkedéseiről kedden szavaztak az Európai Parlamentben. Bő kétharmada a képviselőknek a védő intézkedések mellett szavazott. Ilyen körülmények között, hogyha piaci zavar következik be, fel lehet függeszteni az importokat – mondta rádiónknak Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, aki maga is részt vett a védő intézkedések kidolgozásának egy részében. A képviselő szerint az intézkedések biztonságot jelentenek a gazdáknak akkor is, ha már a parlamenti ratifikáció előtt alkalmazni kezdik a Mercosur egyezményt.

Winkler Gyulát Forrai Szerénke kérdezte.

Itt lehet segítséget kérni a nagy hőségben
Napirend csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 13:35

Itt lehet segítséget kérni a nagy hőségben

Változékony időjárásra figyelmeztetnek a meteorológusok. A hőséget heves viharok váltják az ország számos megyéjében. Hétvégén...

Itt lehet segítséget kérni a nagy hőségben
Bábok múzeuma nyílik a Bánffy-palotában
Napirend csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 09:11

Bábok múzeuma nyílik a Bánffy-palotában

Idén huszadik alkalommal nyitja meg kapuit a kolozsvári Puck Bábszínház közönségkedvenc tárlata, a Bábok Múzeuma a Bánffy-palotában. A...

Bábok múzeuma nyílik a Bánffy-palotában
Alkotmányos a medvekilövésről szóló törvény
Napirend csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 08:49

Alkotmányos a medvekilövésről szóló törvény

Alkotmányos a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyező törvény – közölte az alkotmánybíróság. A...

Alkotmányos a medvekilövésről szóló törvény
Jövő tanévtől ismét lehet kisegítő személyzetet alkalmazni
Napirend szerda, 2026 június 242026 június 24, 15:48

Jövő tanévtől ismét lehet kisegítő személyzetet alkalmazni

Döntő házként megszavazta a szenátus az RMDSZ törvénymódosító javaslatát, amely szerint az új tanévtől ismét alkalmazni lehetne az...

Jövő tanévtől ismét lehet kisegítő személyzetet alkalmazni
Napirend szerda, 2026 június 242026 június 24, 15:33

Kisebbségi kormány körvonalazódik?

A szociáldemokratákkal alkotott kisebbségi kormány alakulhat a parlamentben. A PSD Sorin Grindeanu pártelnököt javasolja miniszterelnöknek...

Kisebbségi kormány körvonalazódik?
Napirend szerda, 2026 június 242026 június 24, 14:25

Megérkezett egy újabb PNRR-részlet

2,25 milliárd lej érkezett Románia számlájára tegnap, ez a PNRR-s alap negyedik részlete. Az Európai Bizottság úgy ítélte meg, hogy...

Megérkezett egy újabb PNRR-részlet
Napirend kedd, 2026 június 232026 június 23, 17:57

Visszalépés tapasztalható a nyelvhasználati jogok területén Romániában

Visszalépés tapasztalható a nyelvhasználati jogok területén Romániában – ez szerepel a Bálványos Intézet árnyékjelentésében, amelyet...

Visszalépés tapasztalható a nyelvhasználati jogok területén Romániában
Napirend kedd, 2026 június 232026 június 23, 17:17

Kelemen Hunor „elengedte” a korábbi koalíció visszaalakítását

A politikai pártok ma az államelnökkel egyeztettek arról, hogy milyen megoldást javasolnak a kormányalakításra, miután a Vestea-kabinet...

Kelemen Hunor „elengedte” a korábbi koalíció visszaalakítását