Élő Kolozsvári Rádió

Visszavonta a kulturális miniszter a színészek napi beszámolójáról szóló javaslatát

Kolozsváron is tüntettek ma a terv ellen.

Visszavonta a kulturális miniszter a színészek napi beszámolójáról szóló javaslatát
Foto: Alina Nechita

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 február 10, 17:25

Visszavonta Demeter András kulturális miniszter azt a javaslatot, hogy a színészek napi tevékenységi beszámolót készítsenek a munkaidejükről.

A kolozsvári, marosvásárhelyi és bukaresti színházak és koncertintézmények művészei tüntettek ma a tervezett kísérleti program ellen, amelyet a tárca a Román Számvevőszék iránymutatása alapján vezetett volna be, és amely a művészek napi nyolc órás munkaidejét írta volna elő. A tüntetők abszurditásnak tartották a tervezett új szabályt.

„Távol álljon tőlem, hogy a kollégáimat kísérleti nyúlnak tekintsem. Azt mondtam, próbáljunk meg egy másik megközelítést, ha ők is kísérleti nyúlnak érzik magukat” – fogalmazott Demeter András az Agerpres hírügynökségnek. Kijelentette, hogy „a probléma továbbra is fennáll”, de más megoldást fognak keresni.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei ma közösségi oldalaikon is szolidaritásukat fejezték ki bukaresti kollégáikat. „A művész munkáját nem lehet napi 8 órában szabványosítani, munkája nemcsak a színpadon, hanem önmagával is történik – hajnalban kezdődik és este ér véget –, évi 10 hónapon, heti 6 napon keresztül, és egy óra színpadon olyan érzelmi terheléssel jár, amelyet nehéz számszerűsíteni” – írták a bejegyzésben.

hírszerk. 

Etichete:
Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök
Hírek péntek, 2026 október 232026 október 23, 10:13

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök

Luca Niculescu a péntek reggeli kormányülés elején bejelentette, hogy átfogó tervet dolgoznak ki az iskolai biztonság növelésére,...

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök
Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában
Hírek csütörtök, 2026 október 222026 október 22, 13:45

Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában

A képviselőház múlt héten elfogadta azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő...

Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában
Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél
Hírek szombat, 2026 október 172026 október 17, 09:54

Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél

A határon túli magyar közösségek támogatása nem járhat politikai elvárásokkal – hangsúlyozta Tarr Zoltán, a magyar társadalmi...

Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél
Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök
Hírek péntek, 2026 október 162026 október 16, 06:42

Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök

Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtök este benyújtotta a parlamentnek 17 tagú kormányának névsorát. A miniszterjelöltek...

Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök
Hírek csütörtök, 2026 október 152026 október 15, 08:33

Kormányra lép a PSD

A Szociáldemokrata Párt országos politikai tanácsa jóváhagyta, hogy az alakulat részt vegyen a Niculescu-kormányban – jelentette be...

Kormányra lép a PSD
Hírek kedd, 2026 október 132026 október 13, 18:17

A PNL és az RMDSZ is támogatná Luca Niculescu kormányát

A Nemzeti Liberális Párt fontolgatja, hogy hat hónapra szóló politikai megállapodást kössön Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel,...

A PNL és az RMDSZ is támogatná Luca Niculescu kormányát
Hírek hétfő, 2026 október 122026 október 12, 12:21

Politikai megállapodást javasol a kijelölt miniszterelnök

Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert a...

Politikai megállapodást javasol a kijelölt miniszterelnök
Hírek hétfő, 2026 október 52026 október 5, 18:23

Kelemen Hunor: az RMDSZ „szinte biztosan” nem vesz részt a következő kormányban

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kormányban. A szövetségi elnök ugyanakkor elképzelhetőnek...

Kelemen Hunor: az RMDSZ „szinte biztosan” nem vesz részt a következő kormányban