Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklubban a 75 éves Szávai Géza

Az erdélyi származású József Attila-díjas íróval, A Hét című lap egykori szerkesztőjével beszélgettünk - életről, barátságról, szerelemről és irodalomról.

Sajtóklubban a 75 éves Szávai Géza
2026 február 3, 10:23 / actualizat: 2026 február 3, 12:25

Hetvenötödik születésnapját ünnepelte decemberben Szávai Géza, erdélyi származású József Attila-, Déry Tibor- és Illyés Gyula-díjas író, lapszerkesztő, A Hét c. bukaresti székhelyű lap egykori munkatársa, számos nagysikerű regény és esszékötet szerzője. Vele beszélgettünk a Sajtóklubban.

Megtiltotta a családban a panaszkodást, s célul tűzte ki, hogy „tegyük a vég kezdetű szavakat víggá”. Három unokája van, a gyermeklélek nagy ismerője, ezt nem csak meseregényei (Kokó Samuék vándorútja, Burgum Bélus, a mesterdetektív), hanem gyereklélektani esszékötetei is bizonyítják (Lánc, lánc, Eszterlánc, Láss csodát, Ribizlikávé), no meg az általa létrehozott “Háry János Akadémia”.

Kilenc éven át, 1979-1988  közt  volt  A Hét szerkesztője. Nyolc kötete jelent meg Romániában 1988-ig, amikoris elhagyta az országot. Azóta Budapesten él, ahol sorra adta ki – ahogy ő fogalmaz, „a változatosság  jegyében”, igézetében – könyveit: regényeket, esszéket, tanulmányokat, meseregényt, karcolatokat, novellákat; sok esetben azt is mondhatnánk: besorolhatatlan műfajú, elragadóan olvasmányos  és konkrétságukban is mélyenszántóan elvont, „súlyos”  írásait, amelyek egy része (nagy része) „világregénnyé” áll össze. (Utójáték, Utóvéd, Székely Jeruzsálem, Kivégezzük nagyapádat, Cérnapóráz, Vígesztendő, Láss csodát, Aletta bárkája, Az életed, Polcz Alaine, Az élet és Mészöly Miklós stb).

A lejátszóra kattintva a február 2-i, hétfő délutáni élő műsor, rendhagyó beszélgetés szerkesztett, kissé rövidített változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-beszélgetőtárs: Mihály István

Sajtóklub: A geotermikus energia és a hőszivattyúk rejtélyei
Sajtóklub kedd, 2025 október 282025 október 28, 12:07

Sajtóklub: A geotermikus energia és a hőszivattyúk rejtélyei

Miként lehet -10 fokos levegővel 22 fokra fűteni egy lakást? Hogyan működnek a hőszivattyúk és milyen jövő vár rájuk? Kinek éri meg...

Sajtóklub: A geotermikus energia és a hőszivattyúk rejtélyei
Sajtóklubban Adorjáni László és Katalin
Sajtóklub kedd, 2025 október 212025 október 21, 12:55

Sajtóklubban Adorjáni László és Katalin

Adorjáni László a Kolozsvár-alsóvárosi református gyülekezet lelkésze, az Agnus Rádió alapítója, igazgatója, karikaturista. Nem...

Sajtóklubban Adorjáni László és Katalin
Sajtóklub: In memoriam Kuti Márta
Sajtóklub kedd, 2025 október 142025 október 14, 12:41

Sajtóklub: In memoriam Kuti Márta

Október 5-én 81 éves korában elhunyt Kuti Márta, a jeles marosvásárhelyi lapszerkesztő, publicista, nyelvművelő, korrektor,...

Sajtóklub: In memoriam Kuti Márta
Sajtóklubban Németh Attila
Sajtóklub kedd, 2025 október 72025 október 7, 12:03

Sajtóklubban Németh Attila

Szeptemberben nyugdíjba vonult rádiónk egyik veterán szerkesztője, Németh Attila. Vele beszélgettünk 34 rádiós évéről, néptáncról,...

Sajtóklubban Németh Attila
Sajtóklub kedd, 2025 szeptember 302025 szeptember 30, 12:59

Sajtóklub: A „Vidám mandátum” szomorú látleletei

Hogyan vált a 2010-es években maga a korrupcióellenes harc is korrupttá, a politikai leszámolás eszközévé Romániában, miközben az EU-t...

Sajtóklub: A „Vidám mandátum” szomorú látleletei
Sajtóklub kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 10:40

Sajtóklub: Legyünk-e udvariasak az MI-vel?

Már megint a mesterséges intelligencia a témánk, de ezúttal sem öncélúan. Aligha van még egy olyan forradalmi újdonság szűk vagy tág...

Sajtóklub: Legyünk-e udvariasak az MI-vel?
Sajtóklub kedd, 2025 szeptember 162025 szeptember 16, 11:40

Sajtóklub: Mi újat hozott a ChatGPT-5?

Augusztusban megjelent a mesterséges intelligencia továbbfejlesztett verziója, a ChatGPT-5. Alaposan próbára tettem, kipróbáltam, mikrofonhoz...

Sajtóklub: Mi újat hozott a ChatGPT-5?
Sajtóklub kedd, 2025 szeptember 22025 szeptember 2, 11:47

Sajtóklub: dezinformációs tömegpszichózis 1989-ben és 1990-ben

Dezinformáció az „aranykorszak” utolsó hónapjaiban és a rendszerváltás után: 35 évvel ezelőtt, 1990-ben is virágkorát élte,...

Sajtóklub: dezinformációs tömegpszichózis 1989-ben és 1990-ben