Lemondott Daniel David tanügyminiszter
Pontosan egy évvel kinevezése után.
Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 december 23, 06:55
Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter. Blogján, ahol döntését közölte, azt írta: miniszteri megbízatásának 2024. december 22-i átvétele után pontosan egy évvel kérte a miniszterelnöktől a tisztségből való felmentését, és a kormányfő elfogadta a lemondását.
Lemondásának okait taglalva hangsúlyozta, sosem vágyott politikai pályafutásra, az oktatási miniszteri megbízatást eleve átmeneti jelleggel vállalta, hogy átsegítse a tanügyi rendszert egy válságos időszakon. 2025 júniusában már készen állt visszatérni Kolozsvárra, de a pénzügyi-költségvetési válság közepette a kormányfő felkérésére vállalta a mandátuma folytatását. ‘Ezúttal azonban a döntésem végleges’ – nyomatékosította Daniel David.
A távozó tárcavezető úgy tartja tisztességesnek, hogy a 2026-os költségvetést az a miniszter állítsa össze, akinek majd dolgoznia kell vele.
Bejegyzésében elismerte, azt szerette volna, hogy távozása előtt véglegesítsék és írja alá a 2026-2036 közötti időszak oktatási-kutatási ágazattal kapcsolatos teendőit rögzítő politikai megállapodást, az elmúlt hetek történései azonban nem teremtették meg a megfelelő körülményeket ehhez.
Agerpres