Élő Kolozsvári Rádió

Maradnak a közös agrárpolitika területalapú kifizetései és a vidékfejlesztés

Winkler Gyula EP-képviselő arról is beszélt rádiónknak, hogy az EB ezzel a lépésével az elégedetlenségre kívánt reagálni, de ez elégtelen.

Maradnak a közös agrárpolitika területalapú kifizetései és a vidékfejlesztés

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 november 14, 15:49

Az Európai Unió új költségvetéséről szólt szerdán az Európai Parlament plenáris vitája. Felszólalásában Ursula von der Leyen hangsúlyozta: az elmúlt évek válságai megmutatták, hogy „a rögtönző jelenlegi helyzet nem tartható fenn”. Mint mondta, a javasolt, közel 2000 milliárd eurós keret a valaha benyújtott legnagyobb uniós költségvetési javaslat, amely a helyreállítási alapokhoz kapcsolódó közös hitelfelvétel visszafizetését is megkezdi, miközben új saját forrásokat vezet be.

Az Európai Bizottság elnöke javaslatában három pillérre alapozná az EU 2028-tól 2034-ig érvényes költségvetését. Első pillérként nemzeti és regionális partnerségi terveket javasol, amelyek „egytelen koherens tervbe” egyesítik a kohéziós, mezőgazdasági, vidékfejlesztési, halászati, szociális és migrációs forrásokat. A bizottság elnöke megerősítette, hogy a közös agrárpolitika (KAP) továbbra is „szilárd alapokon áll”, és központi eleme marad az uniós költségvetésnek. Mint mondta, nemcsak a gazdák jövedelemtámogatása marad garantált, hanem a tagállamoknak és a régióknak a vidéki területeket is támogatniuk kell.

Von der Leyen az új költségvetés második pilléreként a versenyképességi alapot nevezte meg, amely a jövő gazdaságát meghatározó stratégiai technológiákba fektetne, és szorosan kapcsolódna a Horizont Európa kutatási programhoz. A harmadik, a Globális Európa, 75 százalékos forrásnövelést kapna, hogy támogassa az energiaellátás biztonságát, a nyersanyag-ellátást, a humanitárius segítségnyújtást és az EU bővítési partnereit, köztük Ukrajnát, Moldovát és a Nyugat-Balkánt.

Winkler Gyula EP-képviselő a Kolozsvári Rádiónak adott interjújában emlékeztetett, hogy az EU következő 7 éves költségvetéséről szóló javaslatát júliusban mutatta be az Európai Bizottság. Ez elégedetlenséget váltott ki – magyarázta. Azt is hozzátette, hogy az első javaslathoz képest von der Leyen szerdai beszédében egy módosítás fedezhető fel. Megőriznék a közös agrárpolitika kétpilléres struktúráját: a területalapú kifizetéseket és a vidékfejlesztést – részletezte Winkler Gyula, aki azt is megjegyezte, hogy az EB ezzel a lépésével az elégedetlenségre kívánt reagálni, de ez elégtelen.

Riporter: Orbán Szabolcs

Etichete:
Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 13:19

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 11:54

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe...

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 10:19

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes...

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 08:20

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat

Kolozsvár szeptember elsejétől rendszerszintű megoldást vezet be a város területén található informális telepeken – többek között a...

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi