Élő Kolozsvári Rádió

Már nem csökken annyira a TBC-s esetek száma Romániában

A tuberkulózis, azaz a TBC, a múlt évben szinte 1,25 millió áldozatot követelt és ezzel globális szinten az első számú halálos fertőző megbetegedésnek számít.

Már nem csökken annyira a TBC-s esetek száma Romániában

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 november 14, 12:06

A tuberkulózis, azaz a TBC, a múlt évben 1 230 000  áldozatot követelt és ezzel globális szinten az első számú halálos fertőző megbetegedésnek számít – áll az Egészségügyi Világszervezet szerdai közleményében. Becslések szerint 2024-ben világszerte 10 700 000 ember fertőződött meg tuberkulózissal, amely elleni küzdelem finanszírozása 2020 óta nem változott. Tavaly világszinten 5,9 milliárd dollár állt rendelkezésre megelőzésre, diagnosztizálásra és kezelésre – ez jóval elmarad a 2027-ig évente szükségesnek becsült 22 milliárd dolláros összegtől – írja a közlemény.

Romániában hosszú ideig tendencia volt az esetek számbeli csökkenése, de az utóbbi két-három évben ez a csökkenés megállt – hívta fel a figyelmet rádióknak Dr. Szőcs Ottó háziorvos. A szakember kiemelte, hogy a tuberkulózis mindig is a társadalom peremén élők betegsége volt, és a velük való együttműködés mai napig nehézséget jelent; éppen ezért az egészségügynek elsősorban abban kellene fejlődnie, hogy hatékonyabban integrálja őket a kezelésekbe – azonban egy ilyen feladatot ellátó külön ügyosztály létrehozása anyagi szempontból túl nagy terhet jelent az egészségügyi hatóságnak.

Riporter: Biró László-Gergő

Etichete:
Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket