Élő Kolozsvári Rádió

Kolozsváron lesz a Kalotaszegen forgatott Magyar menyegző ősbemutatója

A magyar néptánc, népzene, népművészet világát bemutatni kívánó film ezúttal nem dokumentum-, hanem játékfilm, táncfilm.

Kolozsváron lesz a Kalotaszegen forgatott Magyar menyegző ősbemutatója

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 november 12, 15:13

Mérában, Bogártelkén és Vistában forgatták nagyrészt a Magyar menyegző című filmet, amelynek ősbemutatóját Kolozsváron tartják november 15-én, 19 órától a Kolozsvári Magyar Operában.

A magyar néptánc, népzene, népművészet világát bemutatni kívánó film ezúttal nem dokumentum-, hanem játékfilm, táncfilm. Szerelmi történet, amely a 70-es évek végének kalotaszegi világát idézi fel. Két budapesti fiatal Kalotaszegre utazik, egy esküvőn vesz részt, majd életre szóló kalandba keveredik.

A film főszereplői Törőcsik Franciska, Kovács Tamás és Kövesi Zsombor. Rendezője Káel Csaba, vezető operatőre és producere Lajos Tamás.

Lajos Tamással Forrai Szerénke beszélgetett.

Elkezdődtek a gyűjtési akciók a szegények világnapja alkalmából
Napirend kedd, 2025 november 112025 november 11, 15:10

Elkezdődtek a gyűjtési akciók a szegények világnapja alkalmából

A Gyulafehérvár Caritas ismét megszervezi az éves Szent Erzsébet-gyűjtést. Idén a gyermek- és fiatal programok finanszírozására...

Elkezdődtek a gyűjtési akciók a szegények világnapja alkalmából
A nők elleni erőszak a tévében gyakran „tartalom”
Napirend kedd, 2025 november 112025 november 11, 09:44

A nők elleni erőszak a tévében gyakran „tartalom”

A média felelősségére hívta fel a figyelmet múlt héten Csép Andrea képviselő egy Facebook-bejegyzésben a családon belüli erőszak...

A nők elleni erőszak a tévében gyakran „tartalom”
Hogyan lehet különleges vizsgakörülményeket kérni?
Napirend kedd, 2025 november 112025 november 11, 09:40

Hogyan lehet különleges vizsgakörülményeket kérni?

Közzétette a napokban az oktatási minisztérium, hogy hogyan lehet speciális körülményeket igényelni vizsgák kapcsán a fogyatékossággal...

Hogyan lehet különleges vizsgakörülményeket kérni?
Mit mondanak Románia legfrissebb szegénységi mutatói?
Napirend hétfő, 2025 november 102025 november 10, 17:47

Mit mondanak Románia legfrissebb szegénységi mutatói?

Románia lakosságának 26,5 százaléka, vagyis körülbelül ötmillió személy élt anyagi és társadalmi deprivációban 2024-ben – írja az...

Mit mondanak Románia legfrissebb szegénységi mutatói?
Napirend hétfő, 2025 november 102025 november 10, 16:59

Többé nem tartják magukat progresszívnek a szociáldemokraták

Nem progresszív párt többé a Szociáldemokrata Párt – modern, balközép, nemzeti és kiegyensúlyozott alakulatként szeretné folytatni...

Többé nem tartják magukat progresszívnek a szociáldemokraták
Napirend hétfő, 2025 november 102025 november 10, 15:05

Távközlési múzeum is lesz a kolozsvári Telefonpalotában

A kolozsvári városi tanács pénteken rendkívüli ülésen jóváhagyta az Octavian Petrovici utca 2-es szám alatt található ingatlan...

Távközlési múzeum is lesz a kolozsvári Telefonpalotában
Napirend hétfő, 2025 november 102025 november 10, 14:09

A Soha Meg Nem Történt Hiány

Alkotói pályázatot hirdetett a nemrég megnyílt nagyváradi Magyar Irodalmi Zsidó Könyvtár, a MaIZsiK. A pályázat címe Soha Meg Nem...

A Soha Meg Nem Történt Hiány
Napirend hétfő, 2025 november 102025 november 10, 13:20

Hol szilveszterezünk?

Az ünnepi periódusban széles kínálatból választhatnak az utazni vágyók, népszerűségnek örvendenek az egzotikus térségek, de az...

Hol szilveszterezünk?