Élő Kolozsvári Rádió

Jégverés, felhőszakadás, árhullám – mi jön még?

Hétfő délután két hatalmas jégverés zúdult Szatmár és Szilágy megyére, majd mindkét hullámban felhőszakadás mosta végig ugyanazokat a területeket. Az időjárás enyhülni látszik, de a kárfelmérés még mindig tart. Az általunk szerdán megkeresett Szatmár és Szilágy megyei prefektúra csak csütörtökre ígért összesítést, arra hivatkozva, hogy szerda estig még viharjelzés volt érvényben.

A Kraszna Ákosnál, 2015. május 27-én délben. Fotó: Rácz Éva

A Kraszna Ákosnál, 2015. május 27-én délben. Fotó: Rácz Éva

Az úton áll a víz, a kertben nincs virág – parafrazálhatnánk a Neoton dalát – de a helyzet ennél sokkal súlyosabb, elvégre nem csak nyári zápor volt. Mert az úton áll a víz, de a kertekben és főleg a mezőn alig van mivel pótolni a földig letarolt vetést, az iszapban fekvő, lekaszabolt zöldségpalántákat. Az országútról követhető kép siralmas: betört ablakok házakon és autókon, víz alatt álló termőföldek, még be sem fejezett, de máris tönkretett ház-szigetelések, lyukas palatetők, lerepült cserepek. A biztosítók kárfelmérői nem a szokásos egy nap alatt érkeznek, hanem már csak két-három napon belül ígérik, hogy eljönnek helyszínelni azokhoz, akiknek volt biztosításuk.

Az időjárási front a román-magyar-ukrán határtól Szilágy megyéig zúdította a néha tojásnyi jeget. A hármashatár mellett, Kökényesden volt olyan gazda, akinek 10 hektár epresét verte tönkre a jég. S a szomszédos Halmiban is tönkrement a termés egy része, mintegy 600 hektár.

Incze Lajos, Halmi polgármestere

A román-magyar határátkelőhelyet, Petét sem kímélte az időjárás. A községközpontban, Pusztadarócon a vihar levitte a templom fél tetejéről a cserepeket. Ezt már helyreállították, de a kár így is óriási a községben.

Găman Mihály pusztadaróci polgármester

S a jégverés, felhőszakadás után, most az árral kell megküzdeniük részben ugyanazoknak. A vízügyi szakemberek küzdenek az árral, ahol lehet, szükségtározókat vesznek igénybe, amelyekben esetenként több millió köbméter víz is tárolható az ár levonulásáig. Csütörtökön még feszült a helyzet, de amint az ár a síkvidék felé halad, a víz egyre inkább töltések közé szorul, és ez védelmet biztosít – de figyelni kell, nehogy a töltéssel történjen valami.

Atipikus esettel állunk szemben, amikor pár óra alatt 35-40 centiméteres vízszint-emelkedés alakul ki, de gyorsan le is vonul. Magas árhullám, de nincs utánpótlása. Javulás a napokban várható, de az árhullámot le kell vezetni.

Sarmaság határában, Zilah felé menet, 2015. május 27-én délben. Fotó: Rácz Éva

Sarmaság határában, Zilah felé menet, 2015. május 27-én délben. Fotó: Rácz Éva

Sarmaságon, ahol a vasúti síneket és a közúti forgalmat is veszélyeztette a víz, már elhárult a veszély: a vasúti híd alá beszorult uszadékfák miatt felgyűlt a víz, de már apad. Ha nem lesz csapadék-utánpótlás, a Krasznán legtöbb egy hét alatt, a Berettyón 2-3 nap alatt vonul le az ár. A Körösökön nincs veszély: a nemrég átadott 30-40 millió köbméteres kapacitású tározókkal megoldható a helyzet. Jó hír, hogy az ár nem tarthat sokáig – mondja Pásztor Sándor, volt vízügyi államtitkár.

Pásztor Sándor vízügyi igazgatót Rácz Éva kérdezte

Szerkesztő: Rácz Éva, 2015 május 27, 19:03 / actualizat: 2015 május 28, 15:01

Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén
Hangoló hétfő, 2025 december 292025 december 29, 11:46

Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén

Ha az ember hazamegy az ünnepekre Székelyföldre, és történetesen disznóvágásra is meghívják, akkor lehetőségei szerint ott segítsen,...

Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén
„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”
Hangoló szerda, 2025 december 242025 december 24, 12:26

„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”

A zarándoklat egyik jellemzője, amivel mindenki szembesülni fog már az első naptól kezdve, hogy elérjük a határainkat, a korlátainkat –...

„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”
Mézeskalácsot hoz a csuhéangyal
Hangoló szerda, 2025 december 242025 december 24, 08:31

Mézeskalácsot hoz a csuhéangyal

A hagyományos karácsonyfadíszek között előkelő helyet foglalnak el azok, amelyek a kukoricacső leveleiből, csuhéból készülnek: ez...

Mézeskalácsot hoz a csuhéangyal
„Gyújtsál gyertyát, ha leszáll a csendes éj”… akár saját készítésűt!
Hangoló kedd, 2025 december 232025 december 23, 07:06

„Gyújtsál gyertyát, ha leszáll a csendes éj”… akár saját készítésűt!

Az Erdélyi Hagyományok Háza kolozsvári székházában egyetlen délután sokféle karácsonyi díszek készültek. A nemezalmákról már...

„Gyújtsál gyertyát, ha leszáll a csendes éj”… akár saját készítésűt!
Hangoló vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 22:40

Új karácsonyi gyermekdal Geambasu Izabelától

Reggeli műsorunkban megmutattuk hallgatóinknak azt a gyerekdalt, amely Nagyváradon született idén karácsonyra. A szerző Geambasu Izabela, aki...

Új karácsonyi gyermekdal Geambasu Izabelától
Hangoló vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 22:25

Készítsen velünk nemezelt aranyalmát!

A karácsonyi emlékek közül azok szoktak legkedvesebbé válni, amelyek közös élményekhez kötődnek. Kézműves foglalkozásokra csalogatott...

Készítsen velünk nemezelt aranyalmát!
Hangoló vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 08:53

Békeláng Betlehemből az adventi koszorúkra

Idén is eljutott a betlehemi békeláng Erdély tíz magyarlakta megyéjébe. Amint azt a romkat.ro portál is ismerteti, a Romániai Magyar...

Békeláng Betlehemből az adventi koszorúkra
Hangoló péntek, 2025 december 192025 december 19, 13:07

Békét kérjünk karácsonyra!

“A világ mintha állandó feszültségben élne: háborúk húzódnak el, újabbak fenyegetnek, közösségek szakadnak szét, és az emberek...

Békét kérjünk karácsonyra!