Élő Kolozsvári Rádió

Egy emlékverseny tanulságai – erő helyett több kecsességet a vívásba!

A kolozsvári vívás két jeles személyiségével, ifjabb Guráth Bélával és Habala Péter Pállal a 24. Guráth Béla Emlékverseny apropóján beszélgettünk a sportban jelentkező kihívásokról.

Egy emlékverseny tanulságai – erő helyett több kecsességet a vívásba!

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 november 3, 12:09

A Kolozsvári Universitatea Sportklub (U Cluj) hat és a Municípiumi Sportklub (Clubul Sportiv Municipal – CSM) két játékosa, négy fiú és négy lány vett részt a Guráth Béla Emlékversenyen, amelyet immár 24. alkalommal szervezett meg a Kolozsvári Vívók Baráti Társasága. Az eseményt november elsején, szombaton délben tartották az Orbán Olga-vívóteremben, az Apáczai Csere János/Argeş utca 7. szám alatt. Akárcsak korábban, a találkozásra és az emlékezésre is lehetőség nyílt: egyrészt jelen voltak néhányan a kolozsvári nevelésű híres – ma már nyugalmazott – vívónemzedék tagjai közül, velük is lehetett találkozni, másrészt pedig együtt emlékezhettek a résztvevők a jeles elődre, idősebb Guráth Bélára, a névadóra, aki 110 éve született és 35 éve, 1990 októberében hunyt el.

Az emlékverseny után Habala Péter Pál vívómesterrel, az Universitatea Sportklub vívószakosztályának vezetőjével és a Kolozsvári Vívók Baráti Társaságának alapítójával, ifjabb Guráth Bélával beszélgettünk. Mindketten egyetértettek abban, hogy az erő helyett több kecsességet és eleganciát kellene vinni manapság a sportba. Összeállításunkban a kolozsvári vívás másik fontos személyisége, Uray Zoltán biológus, radiológus is megszólal, aki a szerénység fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ferencz Zsolt összeállítása

Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 13:48

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték

A fesztiválozókhoz hasonlóan az újságírók számára is valóságos kincsesbánya egy-egy nyári fesztivál, ebbe a sorba pedig remekül...

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 11:32

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort

Másodikos, harmadikos és negyedikes diákok vettek részt múlt héten a Báthory István Elméleti Líceum nagy épületében tartott román...

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Hangoló péntek, 2026 július 32026 július 3, 14:32

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat

A Kalotaszegi Magyar Napokat, a népviselet ünnepét idén július 11-én és 12-én szervezik meg Bánffyhunyadon. Búzás-Fekete Máriával, az...

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Hangoló szerda, 2026 július 12026 július 1, 10:41

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról

A fiatalok közül egyesek a hegyekbe kirándulnak, mások kedvükre fesztiváloznak a nyár folyamán, és olyanok is vannak, akik otthon töltik a...

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról