Élő Kolozsvári Rádió

Súlyos problémák vannak a romániai pszichiátriákon

Egy európai jelentés komoly hiányosságokat tárt fel, a rádiónknak nyilatkozó pszichiáter szakorvos szerint ezek egyértelműen rendszerszintű problémára utalnak.

Súlyos problémák vannak a romániai pszichiátriákon
Foto: Illusztráció

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 október 17, 15:17

A pszichiátriákon súlyos helyzetet teremt a személyzethiány Romániában – hívta fel rá a figyelmet a Kolozsvári Rádiónak adott interjújában Vaida Ildikó pszichiáter szakorvos.

A szakemberrel az Európai Tanács bizottságának jelentésről beszélgettünk. A kínzás és az embertelen bánásmód megelőzéséért felelős bizottság jelentése súlyos hiányosságokat tárt fel a romániai pszichiátriai kórházakban. A szakértők szerint több intézményben a betegek nemcsak elhanyagoltak, hanem bizonyos esetekben embertelen és megalázó helyzeteknek vannak kitéve. A bizottság tagjai több hiteles beszámoló alapján számoltak be páciensek bántalmazásáról: ütlegelésről, rugdosásról, sőt, egyes helyeken elektromos sokkoló használatáról is. A jelentés szerint három kórházban az elmúlt három évben nyolc beteg az ételtől fulladt meg. Ez arra utal, hogy az intézmények nem ismerték fel időben a veszélyeztetett pácienseket – jegyzi meg a jelentés. A kórházi körülmények több helyen továbbra is méltatlanok: zsúfoltság, elhanyagolt környezet és krónikus munkaerőhiány jellemzi a pszichiátriai intézeteket. Egyes helyeken még mindig előfordul, hogy a betegek kénytelenek megosztani az ágyukat más páciensekkel.

A román hatóságok ugyanakkor hangsúlyozzák, több javító intézkedést már bevezettek: például speciális képzéseket tartanak a személyzetnek, és új eljárásokat vezetnek be a kockázatos betegek azonosítására.

A jelentésben felvetett gondok egyértelműen rendszerszintű problémára utalnak, a betegekre kevés szakember jut, akik a túlterheltség miatt nem győzik a páciensek ellátását – mondta rádiónknak Vaida Ildikó pszichiáter szakorvos.

Riporter: Birtalan Albert

Etichete:
Több tervezet is „sorban áll” a parlamentben az elektromos rollerek szabályozására
Napirend szerda, 2026 október 282026 október 28, 15:54

Több tervezet is „sorban áll” a parlamentben az elektromos rollerek szabályozására

Terítéken a parlamentben az elektromos rollerek használatának szabályozása. A szenátusban és a képviselőházban több tervezet található,...

Több tervezet is „sorban áll” a parlamentben az elektromos rollerek szabályozására
Új központ lesz Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére
Napirend szerda, 2026 október 282026 október 28, 13:44

Új központ lesz Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére

A családon belüli erőszak áldozatai számára alakul központ Kolozsváron. A Kolozs megyei tanács egy ingatlant bocsátott a projekt...

Új központ lesz Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére
Lesz-e jövőre nyugdíjemelés?
Napirend kedd, 2026 október 272026 október 27, 15:38

Lesz-e jövőre nyugdíjemelés?

Jövő évtől esedékes lehet a nyugdíjak kiigazítása és emelése. 7 százalékos emelésről beszél a kormány, amit két részletben...

Lesz-e jövőre nyugdíjemelés?
Az alapvető szükségletekre is alig futja, nemhogy kultúrára és utazásra
Napirend kedd, 2026 október 272026 október 27, 14:50

Az alapvető szükségletekre is alig futja, nemhogy kultúrára és utazásra

Romániában nemcsak a kikapcsolódás, hanem sokak számára az alapvető szükségletek biztosítása is komoly anyagi nehézséget jelent –...

Az alapvető szükségletekre is alig futja, nemhogy kultúrára és utazásra
Napirend kedd, 2026 október 272026 október 27, 13:41

Iskoláik számára dolgoznak ki projekteket a tanulók a Com’ON School-ban

Az idei Com’ON School Kolozsvár programban 15 kolozsvári iskola több mint 2700 diákja vesz részt. Az idei kiadás 106 hatodik és hetedik...

Iskoláik számára dolgoznak ki projekteket a tanulók a Com’ON School-ban
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 16:02

Elsöprő győzelmet aratott az Egyetemista Lista Szerbiában, a Vajdasági Magyar Szövetség meggyengült

Rekordrészvétel mellett, az egyetemisták győznek elnevezésű tömörülés szerezte a legtöbb szavazatot a szerbiai előrehozott parlamenti...

Elsöprő győzelmet aratott az Egyetemista Lista Szerbiában, a Vajdasági Magyar Szövetség meggyengült
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 13:50

Elkezdődött a juhok és kecskék sürgősségi oltása

Elkezdődött a juhok és kecskék sürgősségi oltási kampánya Konstanca és Tulcea megyében, egy nappal korábban, mint eredetileg tervezték,...

Elkezdődött a juhok és kecskék sürgősségi oltása
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 13:29

Hamarosan forgalomba kerülhet a világ első rákvakcinája

Az immunterápia újabban nagyon megnövelte a rákbetegek túlélési esélyét. Ezeknek köszönhetően a daganatos betegség már most olyan...

Hamarosan forgalomba kerülhet a világ első rákvakcinája