Élő Kolozsvári Rádió

Vihar söpört át az ország déli részén

Bukarestben fákat csavart ki a szél.

Vihar söpört át az ország déli részén
Foto: ISU Giurgiu

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 október 8, 10:45

Tizenhat megyét és a fővárost is érintette az éjjel az ország déli részén átsöprő, jelentős mennyiségű csapadékkal járó vihar.

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának reggeli tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában Argeș, Brăila, Buzău, Krassó-Szörény, Konstanca, Călărași, Dâmbovița, Galac, Giurgiu, Ialomița, Ilfov, Olt, Prahova, Teleorman, Tulcea és Vâlcea megye összesen 42 településén, valamint Bukarestben riasztották a katonai tűzoltókat.

A katasztrófavédelmi csapatoknak nyolc lakóházból, két melléképületből, 38 udvarból, kilenc épületből kellett kiszivattyúzniuk a vizet, emellett el kellet távolítaniuk a szél által kicsavart 46 fát és egy villanyoszlopot és nyolc épületről leváló épületelemeket. A kidöntött fák 24 személygépkocsit rongáltak meg.

A viharos szél miatt minden Konstanca megyei kikötőt bezártak.

A Bukarest-Ilfov katasztrófavédelmi felügyelőség szerint a fővárosban 18 fát csavart ki a viharos szél, az egyik egy mozgásban lévő autóra esett, szerencsére a benne ülő két személy nem sérült meg. A kidőlő fák és leszakadó ágak és épületelemek 17 autót rongáltak meg. Jelenleg még zajlik a kármentés több fővárosi utcán.

Agerpres

Etichete:
Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 09:41

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt

A helyzet ellenőrzés alatt áll, Romániát nem érte támadás – jelentette ki Gheorghe Maxim dandártábornok a védelmi minisztérium...

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt