Élő Kolozsvári Rádió

Ünnepi évad kezdődik a kolozsvári filharmóniánál

A megszokott, kéthetes Zenei Ősz idén október 10-én kezdődik, novemberben lesz Mozart-fesztivál, és karácsonyi szimfonikus hangversenyekre is várják a közönséget.

Ünnepi évad kezdődik a kolozsvári filharmóniánál
Foto: Bogdan Meseșan/a filharmónia Facebook-oldala

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 szeptember 18, 09:30

Ünnepi évadot kezd jövő hétvégén a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia. A megalapításának 70. évfordulójához érkezett intézmény épp költözés előtt áll. Hangversenyeit eddig a Babes-Bolyai Tudományegyetem épületében, az Egyetemiek Házában tartotta. A Gheorghe Dima Zeneakadémia új és korszerű monostori épületének átadása után a filharmónia koncertjeit is az ottani, jóval nagyobb hangversenyteremben hallgathatja majd meg a közönség.

A költözés időpontja még mindig bizonytalan – mondta el a mai sajtótájékoztatón Silvia Sbârciu menedzser, hangsúlyozva: továbbra is remélik, hogy egyszer lesz saját épületük is, illetve, hogy igyekeznek a közönségnek minél kevesebb kellemetlenséget okozni a jegyvásárlásban.

A megszokott, kéthetes Zenei Ősz idén október 10-én kezdődik, novemberben lesz Mozart-fesztivál, és karácsonyi szimfonikus hangversenyekre is várják a közönséget. Ezekről is kérdeztük a filharmónia aligazgatóját, Weghofer-Vad Ernát.

Riporter: Rácz Éva

A kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia hangversenyeire várhatóan januártól válthatnak bérletet az érdeklődők. Addig is, jegyek a megszokott áron vásárolhatók a Béke téri jegyirodában vagy az entertix.ro platformon.

Rendkívüli támogatás a tavalyi fagyok miatt
Napirend hétfő, 2026 január 262026 január 26, 09:15

Rendkívüli támogatás a tavalyi fagyok miatt

Rendkívüli állami támogatást vehetnek igénybe a 2025-ös tavaszi fagy miatt károsult romániai gyümölcstermesztők. A tavaszi fagy jelentős...

Rendkívüli támogatás a tavalyi fagyok miatt
A Himnusz „születésnapja” a magyar kultúra napja
Napirend csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 16:33

A Himnusz „születésnapja” a magyar kultúra napja

Ma van a magyar kultúra napja, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon, január 22-én fejezte be a Himnusz megírását...

A Himnusz „születésnapja” a magyar kultúra napja
Bölcsődét építenek Széken
Napirend csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 15:42

Bölcsődét építenek Széken

40 férőhelyes bölcsőde épül Széken. A munkálatok hamarosan elkezdődnek és a tervek szerint egy év alatt elkészül. A beruházás...

Bölcsődét építenek Széken
„Korai a NATO végét vizionálni”
Napirend csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 12:04

„Korai a NATO végét vizionálni”

Korai a NATO végét vizionálni, a szervezet ugyanis látott már ennél rosszabb napokat is – mondta rádiónknak Csizmazia Gábor, a Nemzeti...

„Korai a NATO végét vizionálni”
Napirend szerda, 2026 január 212026 január 21, 15:49

Leállt az Azomures a magas földgázárak miatt

Az Azomureș vegyipari kombinát beszüntette tevékenységét a magas földgázárak miatt. Románia egyetlen műtrágyagyártó vállalataként...

Leállt az Azomures a magas földgázárak miatt
Napirend szerda, 2026 január 212026 január 21, 13:41

„Ítélkezés helyett segítségnyújtáson kellene gondolkodnunk”

A máltai szeretetszolgálat önkéntesei már 14 éve járják az éjszakai hidegben a szatmárnémeti utcákat: igyekeznek mindenkinek azzal...

„Ítélkezés helyett segítségnyújtáson kellene gondolkodnunk”
Napirend szerda, 2026 január 212026 január 21, 10:41

Idén be kell fejezni a PNRR-támogatások lehívását

A kormány célja, hogy idén lehívja az országos helyreállítási tervben előirányzott 10 milliárd eurót – jelentette ki hétfőn Ilie...

Idén be kell fejezni a PNRR-támogatások lehívását
Napirend kedd, 2026 január 202026 január 20, 17:37

A hideg miatt növekedhet a földgázimport, de a fogyasztói árak nem változnak

Országunkban a tartós, kemény fagyok idején csak korlátozottan növelhető a belföldi földgázkitermelés és a tartalékok kitárolási...

A hideg miatt növekedhet a földgázimport, de a fogyasztói árak nem változnak