Élő Kolozsvári Rádió

Románia hamarosan OECD-tag lehet

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe lépés utolsó szakaszáról a csatlakozást előkészítő parlamenti bizottság titkárát, Miklós Zoltán képviselőt kérdeztük.

Románia hamarosan OECD-tag lehet

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 szeptember 16, 14:41

Románia csatlakozása a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) az utolsó szakaszába lépett – jelentette ki hétfőn a szervezet főtitkára az Ilie Bolojan kormányfővel tartott közös sajtóértekezleten. „Az OECD-tagság jelentős előnyökkel jár a kormányzás, a bevált gyakorlatokhoz való hozzáférés, a közbizalom erősödése és a közszféra reformjának támogatása terén, és mindez hozzájárul majd a beruházások növekedéséhez, valamint idővel a jövedelmek és az életszínvonal emelkedéséhez” – fejtette ki Mathias Cormann. Az Agerpes tudósítása szerint a főtitkár kijelentette, hogy a csatlakozási folyamat hozzájárult a reformokok megvalósításához, és az OECD ajánlásai segítették Romániát a felelős vállalatirányítás javításában.

Románia előrehaladást ért el a vesztegetés elleni küzdelem és a nemzetközi környezetvédelemi normáknak való megfelelés terén is – tette hozzá Cormann. Rámutatott: Románia az OECD-csatlakozás utolsó szakaszába lépett, és megjegyezte, hogy a szervezet 25 bizottsága közül 15 pozitívan értékelte a folyamatot. A végső kiértékelés jövő márciusra várható Románia esetében – tette hozzá. „Bár a csatlakozás határideje még nem ismert, a román kormány ambiciózus, de véleményem szerint megvalósítható célt tűzött ki maga elé, hogy ezt a folyamatot 2026-ban lezárja. Meggyőződésünk, hogy ez a csatlakozás előnyökkel jár Románia számára, és tudjuk, hogy Románia csatlakozása a mi szervezetünknek és tevékenységünknek is előnyös lesz” – emelte ki Mathias Cormann.

Az OECD-be történő belépés utolsó szakaszáról a csatlakozást előkészítő parlamenti bizottság titkárát, Miklós Zoltán képviselőt kérdezte Orbán Szabolcs.

Etichete:
Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem
Napirend szerda, 2026 augusztus 52026 augusztus 5, 17:02

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem

A hőség miatt országszerte fokozza az ellenőrzéseket a Munkaügyi Felügyelet, főként azokra az ágazatokban, amelyekben a szabadban dolgozók...

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem
Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 17:42

Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek

Az ország nyugati részén a kánikula mellett a vízhiány is gondot okoz. Bihar megyében a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője, Pásztor...

Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek
Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 14:56

Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?

Fokozódik a hőhullám: a nyugati megyékben holnap is 40 fok körüli csúcshőmérséklet várható. A kánikula és a vízhiány miatt...

Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?
Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 09:40

Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?

Az elmúlt években és idén is Európa számos országában – különösen a mediterrán térségben – egyre pusztítóbb erdőtüzekkel...

Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 18:23

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók – döntött róla a parlament. A szarvasmarhatartók számára elfogadott...

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 17:42

Fitch-minősítés: „jó és rossz hír egyszerre”

Románia BBB-szintű, befektetésre ajánlott adósbesorolású ország, változatlanul negatív kilátás mellett a Fitch Ratings hitelminősítő....

Fitch-minősítés: „jó és rossz hír egyszerre”
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 15:39

Túrázás kánikulában – tanácsok a hegyimentőtől

Több bevetésen vesznek részt a hegyimentők a rendkívül magas hőmérséklet miatt – nyilatkozta rádiónknak a Maros Megyei...

Túrázás kánikulában – tanácsok a hegyimentőtől
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 13:45

Nő a turisztikai felhasználású lakások száma Romániában

Romániában rohamosan nő a turisztikai felhasználású lakások száma, rövid távra legtöbbször az internetes platformokon keresztül adják...

Nő a turisztikai felhasználású lakások száma Romániában