Élő Kolozsvári Rádió

Ilie Bolojan: nőttek a személyzeti kiadások a közigazgatásban, pedig csökkenniük kellett volna

A miniszterelnök szerint a kiadáscsökkentések egyetlen alternatívája a közigazgatási egységek felszámolásával járó átszervezés.

Ilie Bolojan: nőttek a személyzeti kiadások a közigazgatásban, pedig csökkenniük kellett volna

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 szeptember 2, 13:51

A helyi közigazgatásban a személyzeti kiadások az idei év első hat hónapjában 10 százalékkal nőttek a múlt év azonos időszakához képest, pedig elméletileg 5 százalékkal kellett volna csökkenniük – közölte keddi sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan miniszterelnök.

Ezeket az adatokat a kormányfő egyrészt azzal magyarázta, hogy még azok a betöltetlen álláshelyek sem szűntek meg, amelyeket meg kellett volna szüntetni, másrészt azzal, hogy a bázishatás miatt az év első hat hónapjában 7 milliárd lejjel nőttek a személyzeti költségek.

Bolojan hangsúlyozta, hogy ellenőrizetlenül a személyzeti kiadások felemésztik az adóbevételek jelentős részét, és az ország jövőre visszajuthat oda, ahonnan idén elindult. Felhívta a figyelmet arra, hogy feltétlenül szükség van a helyi közigazgatás reformjára, mivel számos önkormányzat nem tudja fedezni a személyzeti költségeit a bevételeiből.

A miniszterelnök szerint a kiadáscsökkentések egyetlen alternatívája a közigazgatási egységek felszámolásával járó átszervezés. Ha ugyanis egy önkormányzat még a személyzeti költségeit sem tudja fedezni, akkor azt az önkormányzatot nem az adott település polgáraiért, hanem az alkalmazottaiért tartják fent, aminek semmi értelme.

Bolojan elmondta, hogy elfogadása esetén a közigazgatással kapcsolatos törvénytervezet növelné az önkormányzatok adminisztrációs képességeit és a hatáskörüket. Csakhogy a koalíciós pártok nem tudtak megállapodni a helyi közigazgatás reformjáról. Pedig a miniszterelnök szerint a jogszabályjavaslat elfogadása nélkül kihasználatlanok maradnak a román közigazgatás gerincét képező helyi közigazgatásban rejlő lehetőségek, és nem csökken a kiadásoknak egy olyan fontos összetevője, amit a román állam nem tud finanszírozni az következő években.

Ilie Bolojan arról is beszélt, hogy a koalíciós partnerek értésére adta: ha nem tartják magukat a koalíció megalakításakor vállaltakhoz, nehéz lesz ellátnia a miniszterelnöki feladatokat.

Bolojan rámutatott, hogy a koalíciót alkotó pártoknak és Románia elnökének partnerként kell támogatniuk munkájában a kormányfőt, ellenkező esetben nem működnek a dolgok. Azt elismerte, hogy egy négypárti koalícióban nehéz mindenben közös nevezőre jutni. „De azt hiszem, elég bölcsek vagyunk ahhoz, hogy betartsuk a megállapodásainkat, és azt tegyük, amire Romániának szüksége van” – fogalmazott.

Újságírói kérdésre, miszerint a koalíciós ülésen kilátásba helyezte-e a lemondását arra az esetre, ha nem sikerül konszenzusra jutni a közigazgatási reformról. „Azt mondtam nekik, hogy van megállapodásunk, egy kormányprogramunk, amelyik alapján én elvállaltam ezt a megbízatást” – válaszolt Bolojan.

Agerpres

Etichete:
Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 13:19

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 11:54

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe...

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 10:19

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes...

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 08:20

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat

Kolozsvár szeptember elsejétől rendszerszintű megoldást vezet be a város területén található informális telepeken – többek között a...

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi