Élő Kolozsvári Rádió

Miért akadhatott el a közigazgatási reform?

Az átalakításokról szóló tárgyalások súlyáról Illyés Gergely politikai szakértővel beszélgettünk.

Miért akadhatott el a közigazgatási reform?

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 szeptember 1, 17:53

Vasárnap sem sikerült megegyezniük a kormánypártoknak az adminisztrációs reform részleteiről. A helyi közigazgatásban tervezett leépítésekről szóló törvénycsomag bejelentését két héttel tolták el, miután zátonyra futottak a tárgyalások . Az intézkedés bejelentésének az elhalasztását a PSD kérte.

A múlt hét elején a fejlesztési minisztérium módosította a törvényjavaslatot és a korábbi 20%-kal szemben 25%-os létszámcsökkentést javasolt az önkormányzatoknál. Cseke Attila miniszter azonban továbbra is azt nyilatkozta, hogy maximum 40 000 állás szűnik meg a központi és helyi közigazgatásban. Ilie Bolojan miniszterelnök javaslata szerint 25%-ról akár 45%ra is emelkedhetne az elbocsátások aránya. Egy, a Digi 24 hírtelevízió által idézett verzió szerint felmerült a 30 %-os csökkentés lehetősége is.

A közigazgatási reformról szóló tárgyalások elakadásáról Illyés Gergely politikai szakértőt kérdezte Orbán Szabolcs.

A szerencsejátékok betiltásáról vitázik Kolozsvár
Napirend csütörtök, 2026 március 192026 március 19, 13:45

A szerencsejátékok betiltásáról vitázik Kolozsvár

Napirenden a szerencsejáték-barlangok betiltása Kolozsváron. Erről tartanak nyilvános közvitát csütörtökön 18 órától az Ifjúsági...

A szerencsejátékok betiltásáról vitázik Kolozsvár
„Trump hiába fenyeget, nyomós okaink vannak rá, hogy kimaradjunk az iráni háborúból”
Napirend szerda, 2026 március 182026 március 18, 16:22

„Trump hiába fenyeget, nyomós okaink vannak rá, hogy kimaradjunk az iráni háborúból”

Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt Donald Trump azon fenyegetései kapcsán kérdeztük, miszerint nagyon rossz jövő vár a...

„Trump hiába fenyeget, nyomós okaink vannak rá, hogy kimaradjunk az iráni háborúból”
szülőföldön magyarul
Napirend szerda, 2026 március 182026 március 18, 14:44

Tudnivalók a Szülőföldön Magyarul támogatás igényléséről

Április 16-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket a Szülőföldön Magyarul Program keretében a magyar oktatási nyelvű intézménybe...

Tudnivalók a Szülőföldön Magyarul támogatás igényléséről
Mennyire lenne hasznos a játéktermek kitiltása?
Napirend szerda, 2026 március 182026 március 18, 13:19

Mennyire lenne hasznos a játéktermek kitiltása?

Februárban a kormány elfogadta azt a rendeletet, amely nem tiltja be ugyan a szerencsejátékokat, hanem a döntést az önkormányzatokra bízza....

Mennyire lenne hasznos a játéktermek kitiltása?
Napirend szerda, 2026 március 182026 március 18, 07:25

Szociális támogatás kisjövedelműeknek

Szociális támogatásban részesülnek a kisjövedelmű vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelő családok, valamint azok a nyugdíjasok, akiknek a...

Szociális támogatás kisjövedelműeknek
Napirend kedd, 2026 március 172026 március 17, 17:19

„Szó sincs arról, hogy Románia belekeveredett volna a közel-keleti konfliktusba”

A román külügyminisztérium tegnap közölte, hogy tudomásul vette az iráni külügyi tárca szóvivőjének kijelentéseit, és hangsúlyozta,...

„Szó sincs arról, hogy Románia belekeveredett volna a közel-keleti konfliktusba”
Napirend kedd, 2026 március 172026 március 17, 15:50

Mennyire fontos a matek próbavizsga a nyolcadikosoknak?

Ma volt a nyolcadikosok számára a próba-képességvizsga második napja, matematikából vizsgáztak. Hátravan még a nemzeti kisebbségekhez...

Mennyire fontos a matek próbavizsga a nyolcadikosoknak?
Napirend kedd, 2026 március 172026 március 17, 13:32

Mennyi esély van még idén csatlakozni az OECD-hez?

Folytatni kell az államháztartás fenntarthatóságát biztosító reformokat és javítani kell az állami kiadások hatékonyságát – ezt...

Mennyi esély van még idén csatlakozni az OECD-hez?