Élő Kolozsvári Rádió

Kolozsváron súlyosan bántalmaztak egy külföldi vendégmunkást

A múlt héten elkövetett támadás áldozata kómában fekszik.

Kolozsváron súlyosan bántalmaztak egy külföldi vendégmunkást

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 szeptember 1, 14:35

A kolozsvári ügyészség hétfőn közölte, hogy eljárást indítottak egy férfi ellen testi sértés és más erőszakos cselekmények miatt. A hatóságok szerint augusztus 26-án, késő este, a Cantonului utcai vasúti átjáró közelében az elkövető egy fadarabbal többször megütött egy külföldi állampolgárt a fején, hátán és lábain. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek gyógyulásához 40–45 nap orvosi ellátás szükséges.

Az ügyészek közölték, hogy a sértett jelenleg kómában van, állapota válságos. A vádlottat rendkívül agresszívnek tartják, mivel a földre került áldozatot is tovább ütlegelte, ráadásul félreeső, sötét helyszínen követte el a támadást, majd magára hagyta a sérültet.

A férfit hétfőn bíróság elé állították, ahol 30 napos előzetes letartóztatását rendelték el.

Ugyanezen a napon Bukarestben is történt egy erőszakos eset: egy bangladesi ételfutárt támadott meg egy 20 éves fiatal, aki sértő megjegyzéseket tett rá, és arra szólította fel, hogy térjen vissza hazájába. Az agressziót a támadó le is filmezte. Őt szintén előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság 30 napra.

digi24

Etichete:
Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 09:41

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt

A helyzet ellenőrzés alatt áll, Romániát nem érte támadás – jelentette ki Gheorghe Maxim dandártábornok a védelmi minisztérium...

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt