Élő Kolozsvári Rádió

Kötetek egy kevéssé ismert életműről

Aranka György saját költeményeinek értelmezése, valamit a levelezése kapcsán mutattak be köteteket a Kolozsvári Magyar Napokon.

Kötetek egy kevéssé ismert életműről

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 augusztus 20, 19:13

Aranka György hagyatékának szentelt kettős könyvbemutatóra került sor a 16. Kolozsvári Magyar-Napok keretében az EME székházában. Kerti József Aranka György költészete című, az Erdélyi Múzeum Egyesület által kiadott kötetét Benedek Roland-Áron mutatta be. A debreceni Egyetemi Kiadó Aranka György levelezésének szentelt, Biró Annamária által sajtó alá rendezett első kötetét Gudor Noémi ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

Az erdélyi író és tudományszervező Aranka György saját költeményeinek monografikus értelmezése, továbbá Aranka kiterjedt levelezése kritikai kiadásának első kötete irodalomtörténeti esemény, amely az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság központi alakjának kapcsolathálójára és eredeti költői munkásságára mutat rá – állt az esemény felhívásában.

Az eseményt követően kértük mikrofon elé előbb Bíró Annamáriát, majd Kerti Józsefet.

Riporter: László Tibor

A populáris kultúra értelmezése társadalmi háttérrel
Bővebben hétfő, 2026 május 182026 május 18, 07:24

A populáris kultúra értelmezése társadalmi háttérrel

A populáris kultúra, mint társadalmi narratíva című eseménysor alkalmából készített interjúsorozatunk a Magyari Tivadar szociológussal...

A populáris kultúra értelmezése társadalmi háttérrel
Polgárok, akik kincsessé tettek egy várost
Bővebben csütörtök, 2026 április 232026 április 23, 11:38

Polgárok, akik kincsessé tettek egy várost

A 19. századi Kolozsvár kincsteremtő polgárairól beszélgettek kedden este az EME székhelyén a Kolozsvár Társaság szervezésében, ahol...

Polgárok, akik kincsessé tettek egy várost
Egy jelentős életmű az utókor értelmezésében
Bővebben szerda, 2026 április 222026 április 22, 08:31

Egy jelentős életmű az utókor értelmezésében

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Helikon és a Napsugár, valamint a Szivárvány gyereklapok, illetve a...

Egy jelentős életmű az utókor értelmezésében
Barokk színek, hangok, hangulatok – természetesen
Bővebben péntek, 2026 április 172026 április 17, 12:17

Barokk színek, hangok, hangulatok – természetesen

Demeter János egyéni természetfotó-kiállítását nyitották meg a héten az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában. A...

Barokk színek, hangok, hangulatok – természetesen
Bővebben kedd, 2026 április 72026 április 7, 16:14

Egy kolozsvári zeneszerző kalandozásai a költészet és a zene bűvkörében

Kortárs dalestre került sor hétvégén a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia új épületének amfiteátrumában, ahol Oksana Robert-Lee...

Egy kolozsvári zeneszerző kalandozásai a költészet és a zene bűvkörében
Bővebben péntek, 2026 április 32026 április 3, 10:02

Új helyszínnel gyarapodott Kolozsvár magyar művelődési élete

Utazás, felfedezés, ínyencmesterség, kultúra lesznek a jelszavai annak a Kolozsváron a Horea út 5. szám alatt megnyílt szalonnak, amelyet...

Új helyszínnel gyarapodott Kolozsvár magyar művelődési élete
Bővebben csütörtök, 2026 április 22026 április 2, 10:22

Jogi megoldások a fogyatékossággal élők védelmében

A kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adott otthont a Médiaszolgáltatások és akadálymentesítés digitális környezetben –...

Jogi megoldások a fogyatékossággal élők védelmében
Bővebben szerda, 2026 április 12026 április 1, 12:44

Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka: a tudomány, a közösség és a párbeszéd jegyében

A Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakának idei konferenciáját az Erdélyi Múzeum-Egyesület a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem...

Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka: a tudomány, a közösség és a párbeszéd jegyében