Élő Kolozsvári Rádió

Medjugorje – a béke oázisa, ahol az ember töltekezhet testben-lélekben

Arcél című műsorunk ezúttal élményekből, hangulatokból, megtapasztalásokból állt össze – vagyis sok hangból a 36. Mladifestről.

Medjugorje – a béke oázisa, ahol az ember töltekezhet testben-lélekben

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 augusztus 14, 17:07

A Mladifest évente több 10 ezer embert, és köztük rengeteg fiatalt vonz Medjugorjéba a világ minden tájáról. Kollégánk a Szatmári Egyházmegye szervezésében, Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével jutott el a bosznia-hercegovinai településre, a három autóbusz egyikén utazva, a 168 zarándok egyikeként. Elmondása szerint „zarándokok voltunk mindannyian, akiknek volt idejük befelé is és Istenre is figyelni – imádkozva, rózsafüzért morzsolgatva, szentmisét és tanúságtételeket hallgatva, valamint hegyet mászva –, s az egymás irányába történő odafordulásra is lehetőségünk nyílt”.

Összeállításunkban Szmutku Róbert esperes mellett megszólal Kalányos Ottó Csíkszentkirályról; Gircsis Melinda, valamint Kautz Bianca és férje, János Kapnikbányáról; Szemák László Texasból, Pfeifer Tibor és Volfer Károly Szatmárnémetiből, valamint Cordea Andrea és Tar Zsolt Nagybányáról. A legfiatalabbak pedig: Írisz, Jázmin és Eszter Nagybányáról, továbbá kecskeméti és lajosmizsei fiatalok: Lajos Erik Xavér, Kiss Juhász Rómeó, Zsigmond Benedek, Zsigmond Richárd Tibor és Czigány Csaba Miklós.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Visszhang kórus – „közösen leülni, énekelni és alkotni valami szépet”
Arcél péntek, 2025 december 122025 december 12, 12:22

Visszhang kórus – „közösen leülni, énekelni és alkotni valami szépet”

Molnár Botond karnaggyal és a csapat tagjaival igyekeztünk megrajzolni a kolozsvári Visszhang kórus portréját, múltbeli és jelenlegi...

Visszhang kórus – „közösen leülni, énekelni és alkotni valami szépet”
„Keressük azt, ami minket igazán érdekel, és amit igazán szeretünk!”
Arcél csütörtök, 2025 december 42025 december 4, 15:56

„Keressük azt, ami minket igazán érdekel, és amit igazán szeretünk!”

Az év egyik legfontosabb magyar személyisége, akire sokan odafigyeltünk, Kapu Tibor kutatóűrhajós, aki az Axiom–4-misszió tagjaként három...

„Keressük azt, ami minket igazán érdekel, és amit igazán szeretünk!”
Papp Evelin dietetikus: „nem kell Instagram-kompatibilis ételeket varázsolni az asztalra”
Arcél kedd, 2025 december 22025 december 2, 10:21

Papp Evelin dietetikus: „nem kell Instagram-kompatibilis ételeket varázsolni az asztalra”

Papp Evelin líceumi tanulmányai végén elindított egy Instagram-oldalt, ahol a különböző eseményekre készített süteményeit mutatta be...

Papp Evelin dietetikus: „nem kell Instagram-kompatibilis ételeket varázsolni az asztalra”
Akinek Apa és Pipőke figuráját köszönhetjük: Markus Majaluomával találkoztunk Kolozsváron
Arcél csütörtök, 2025 november 132025 november 13, 17:36

Akinek Apa és Pipőke figuráját köszönhetjük: Markus Majaluomával találkoztunk Kolozsváron

Markus Majaluoma a finn gyermek- és ifjúsági irodalom jeles személyisége, akinek a művei több nyelven olvashatók, így angolul, svédül,...

Akinek Apa és Pipőke figuráját köszönhetjük: Markus Majaluomával találkoztunk Kolozsváron
Arcél péntek, 2025 november 72025 november 7, 13:27

Nem poros polcoknak gyártjuk a könyveket, hanem az olvasóknak – Nagy Péter

Nagy Péter neve számos intézmény mellett szerepel: Idea Nyomda és Könyvtér, Exit Kiadó, webáruház, könyvlogisztikai központ. Valamennyi...

Nem poros polcoknak gyártjuk a könyveket, hanem az olvasóknak – Nagy Péter
Arcél csütörtök, 2025 október 302025 október 30, 17:17

Ilonka néni Veresházról: „Nem kellett még, hogy egyek se, csak hogy mehessek a bálba”

A Beszterce-Naszód megyei Mezőveresegyháza (a helybeliek körében csak Veresház) Besztercétől 40 km-re fekszik délnyugatra, Bethlentől meg...

Ilonka néni Veresházról: „Nem kellett még, hogy egyek se, csak hogy mehessek a bálba”
Arcél csütörtök, 2025 október 232025 október 23, 15:00

„Édesanyám felküldött a színpadra, és a koncert végén kirúgták a gitárost”

A mai Arcélben elhangzó interjúhoz hazautaztam szülővárosomba, Szamosújvárra, ahol ha szinte bárkinek azt mondjuk, hogy Szilágyi Tóni –...

„Édesanyám felküldött a színpadra, és a koncert végén kirúgták a gitárost”
Arcél csütörtök, 2025 október 162025 október 16, 17:52

Sántha Xénia, az első magyar nő a Manaslu tetején

Már tinédzserkorában felvetődött benne a gondolat, hogy felfedezné Tibetet, miután több nyelven is elolvasta a Hét év Tibetben c. Heinrich...

Sántha Xénia, az első magyar nő a Manaslu tetején