Élő Kolozsvári Rádió

Így módosul az egyetemisták ösztöndíja

A szociális ösztöndíjak összege nem módosul.

Így módosul az egyetemisták ösztöndíja
Foto: Illusztráció forrása: Pixabay

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 augusztus 5, 10:36

Rendelet jelent meg a hallgatói ösztöndíjak odaítéléséről. Ennek értelmében az ösztöndíjak az oktatási tevékenységek időtartamára járnak, és azok a hallgatók részesülhetnek benne, akik állami finanszírozású helyeken tanulnak nappali tagozatos állami felsőoktatási intézményekben.

Az új rendelkezések megjelent a Hivatalos Közlönyben.

A teljesítményösztönző ösztöndíj – a tanügyminiszter rendelete szerint – a tanulmányok második évétől ítélhető meg, az intézmény által elismert tanulmányi eredmények alapján, legfeljebb a tanulmányok befejezéséig.

Ugyanakkor a dupla szakon tanuló, államilag finanszírozott alapképzésben részt vevő hallgatóknak járó tanulmányi ösztöndíj összege megegyezik a nettó minimálbérrel, akárcsak a pedagógiai mesterképzésesben részt vevők ösztöndíja.

A szociális ösztöndíjak is az oktatási tevékenységek időszakára járnak, és kizárólag a nappali tagozatos, államilag finanszírozott helyeken tanuló hallgatóknak jár, legfeljebb 35 éves korig.

Az ösztöndíjakra és szociális támogatásokra fordított standard költség havi értéke hallgatónként a nettó minimálbér 10%-ával egyenlő.

A szociális ösztöndíjak összege nem módosul.

Agerpres

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 13:19

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 11:54

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe...

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 10:19

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes...

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 08:20

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat

Kolozsvár szeptember elsejétől rendszerszintű megoldást vezet be a város területén található informális telepeken – többek között a...

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi