Élő Kolozsvári Rádió

Színházi alkotótábor a mákófalvi Táltos lovastanyán

A mindennapokban hasznos improvizációs technikákra épül a mákófalvi Táltos lovastanya első színházi tábora.

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 július 31, 13:20

A felhívás

Táborokban bővelkedik a nyár a Táltos lovastanyán, augusztus utolsó hetében pedig egy újabbal bővül a paletta: 25. és 29. között színházi alkotótábort tartanak, amelyet Rácz Endre, a független Stația színház művésze és Bakos Siklódi Attila lovasoktató vezet. A foglalkozások az improvizáció két különböző megközelítésére épülnek: a felhívás szerint a színházi improvizáció során a gyerekek fantáziájuk szülte karaktereket keltenek életre, miközben észrevétlenül dolgoznak önismeretükön, és konkrét eszközöket kapnak a gondolataik, érzéseik kifejezéséhez. A kontakt-improvizáció pedig egy játékos, mozgásos tánc, ami az egymásra figyelésről és a test dinamikus reakcióiról szól- a fantázia edzése mellett tökéletes a koordináció és az egyensúly fejlesztésére.

A táborba 12-16 éves gyerekek, fiatalok jelentkeznetnek. Kedvcsinálóként Bakos Siklódi Kingával és Rácz Endrével beszélgettünk.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Etichete:
Egy félév Portugáliában – cserediákként szerzett élményeiről mesélt Benő Krisztina
Hangoló péntek, 2026 január 22026 január 2, 11:44

Egy félév Portugáliában – cserediákként szerzett élményeiről mesélt Benő Krisztina

Benő Krisztina a nyáron végzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán, ugyanakkor jelenleg másodéves a BBTE Testnevelés és...

Egy félév Portugáliában – cserediákként szerzett élményeiről mesélt Benő Krisztina
Újévi koncert sokszínű műsorral és a 100 Tagú Cigányzenekarral
Hangoló kedd, 2025 december 302025 december 30, 10:55

Újévi koncert sokszínű műsorral és a 100 Tagú Cigányzenekarral

A nagyszabású újévi koncert helyszíne a Gheorghe Dima Zeneakadémia nemrég átadott, ezer férőhelyes Héritage terme, és magáért beszél a...

Újévi koncert sokszínű műsorral és a 100 Tagú Cigányzenekarral
Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén
Hangoló hétfő, 2025 december 292025 december 29, 11:46

Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén

Ha az ember hazamegy az ünnepekre Székelyföldre, és történetesen disznóvágásra is meghívják, akkor lehetőségei szerint ott segítsen,...

Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén
„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”
Hangoló szerda, 2025 december 242025 december 24, 12:26

„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”

A zarándoklat egyik jellemzője, amivel mindenki szembesülni fog már az első naptól kezdve, hogy elérjük a határainkat, a korlátainkat –...

„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”
Hangoló szerda, 2025 december 242025 december 24, 08:31

Mézeskalácsot hoz a csuhéangyal

A hagyományos karácsonyfadíszek között előkelő helyet foglalnak el azok, amelyek a kukoricacső leveleiből, csuhéból készülnek: ez...

Mézeskalácsot hoz a csuhéangyal
Hangoló kedd, 2025 december 232025 december 23, 07:06

„Gyújtsál gyertyát, ha leszáll a csendes éj”… akár saját készítésűt!

Az Erdélyi Hagyományok Háza kolozsvári székházában egyetlen délután sokféle karácsonyi díszek készültek. A nemezalmákról már...

„Gyújtsál gyertyát, ha leszáll a csendes éj”… akár saját készítésűt!
Hangoló vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 22:40

Új karácsonyi gyermekdal Geambasu Izabelától

Reggeli műsorunkban megmutattuk hallgatóinknak azt a gyerekdalt, amely Nagyváradon született idén karácsonyra. A szerző Geambasu Izabela, aki...

Új karácsonyi gyermekdal Geambasu Izabelától
Hangoló vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 22:25

Készítsen velünk nemezelt aranyalmát!

A karácsonyi emlékek közül azok szoktak legkedvesebbé válni, amelyek közös élményekhez kötődnek. Kézműves foglalkozásokra csalogatott...

Készítsen velünk nemezelt aranyalmát!