Élő Kolozsvári Rádió

Sztrájkőrséget állnak és a tanügyminiszter lemondását követelik a szakszervezetek

Felháborodtak az oktatásra vonatkozó új előírások miatt.

Sztrájkőrséget állnak és a tanügyminiszter lemondását követelik a szakszervezetek
Foto: Képernyőmentés a Spiru Haret szakszervezet élő közvetítéséből

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 július 30, 10:38

A tanügyi szakszervezetek képviselői Daniel David oktatási miniszter lemondását követelik, és mától sztrájkőrséget állnak a tanügyminisztérium előtt.

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége, a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség tegnapkiadott közleményben az általuk képviselt több mint 250 ezer tanügyi alkalmazott nevében felháborodásukat fejezték ki az oktatási rendszerre vonatkozó 2025/141-es törvény előírásaival szemben. Rámutatnak: annak ellenére, hogy az utóbbi időben minden lehetőt megtettek és minden érvet fölsoroltak, ez a szerintük ‘mélyen antiszociális törvény’ megjelent a Hivatalos Közlönyben. Meglátásuk szerint a kormány ‘az elmúlt 35 év legnagyobb válságát’ idézi elő az oktatásban.

A három érdekképviseleti szövetség állítása szerint a kormány nem végezte el a hatástanulmányokat az intézkedések meghozatala előtt. A szakszervezetek az államelnököt, a kormányfőt, a tanügyminisztert és a kormánykoalíciós pártokat egyaránt hibáztatják az oktatási rendszer ‘precedens nélküli felborításáért’.

Emlékeztetnek, hogy a törvény a következő intézkedéseket vezeti be: a heti kötelező tanítási óraszám 2 órával történő emelése; több száz oktatási intézmény összevonása, ami véleményük szerint ‘leépítésekhez fog vezetni’ a tanári és kisegítő személyzet körében; az osztályok létszámának növelése; az óradíj csökkentése; az igazgatók és tanfelügyelők tanítási óraszámának emelése; a romániai felsőoktatás ‘alulfinanszírozása’ az egy hallgatóra jutó standard költségek aktualizálásának elmulasztása révén.

A három szakszervezeti tömb közölte azt is, hogy szeptember 8-án, a tanév első napján, több mint 30.000 tanügyi alkalmazott fog tüntetni.

Agerpres

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjára
Hírek szerda, 2026 február 252026 február 25, 13:57

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjára

Közép- és Kelet-Európában elsőként Magyarország döntött úgy, hogy legyen emléknapjuk a kommunista diktatúrák áldozatainak. A magyar...

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjára
Színtanácsadás: hideg-meleg, pasztell és árnyalatok
Hírek szerda, 2026 február 252026 február 25, 13:39

Színtanácsadás: hideg-meleg, pasztell és árnyalatok

Régen divat volt divatosnak lenni, ma már a fiatalok szinte mindent hordanak, mondhatni évszaktól és napszaktól, sőt, mondhatni természetes...

Színtanácsadás: hideg-meleg, pasztell és árnyalatok
Kolozsmonostor jezsuita rendházának őrei
Hírek kedd, 2026 február 242026 február 24, 12:12

Kolozsmonostor jezsuita rendházának őrei

Már túl van a regionális versenyek szakaszán az Örökségünk Őrei verseny idei kiadása. A Kolozsvári Református Kollégiumban február...

Kolozsmonostor jezsuita rendházának őrei
Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Hírek hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Hírek csütörtök, 2026 február 192026 február 19, 15:26

Miért érdekli a húszéveseket az etnikai megkülönböztetés?

Kolozsváron, a városi fociderbi után ismét a lovak nyelveként emlegette valaki a magyart, és felszólította a magyarul beszélő fiatalokat,...

Miért érdekli a húszéveseket az etnikai megkülönböztetés?
Hírek csütörtök, 2026 február 192026 február 19, 12:42

Őrizetbe vették András volt yorki herceget

Őrizetbe vették ma András volt yorki herceget, a brit uralkodó öccsét közfeladatot ellátó személy által elkövetett kötelezettségszegés...

Őrizetbe vették András volt yorki herceget
Hírek szerda, 2026 február 182026 február 18, 12:54

Alkotmányos a bírói és ügyészi különnyugdíjak reformja

Az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányba ütközőnek a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet. A taláros...

Alkotmányos a bírói és ügyészi különnyugdíjak reformja
Hírek péntek, 2026 február 132026 február 13, 13:40

Technikai recesszióban a román gazdaság

Tavaly 2024-hez képest 0,6 százalékkal nőtt a román gazdaság, de technikai recesszióban zárta az évet, miután a harmadik negyedév után a...

Technikai recesszióban a román gazdaság