Élő Kolozsvári Rádió

„Csíkcsicsóban, csibém a csókban…” – 7. Bánffy Palotakoncert zenei csemegékkel

Kolozsváron először adták elő Huszka Jenő Csíkcsicsóban kezdetű slágerét a Gyergyói bál című operettből.

„Csíkcsicsóban, csibém a csókban…” – 7. Bánffy Palotakoncert zenei csemegékkel

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 július 8, 11:50

Népes közönség érdeklődésével, telt ház előtt zajlott vasárnap a 7. Bánffy Palotakoncert Kolozsváron, a Bánffy-palota udvarán. Az est folyamán 12 művész lépett színpadra, így Horváth István, a Magyar Állami Operaház szólistája, Bojtos Luca és Dénes Viktor, a Budapesti Operettszínház tagjai, Nagy László, a Nagyváradi Szigligeti Színház tagja, valamint Kolozsvárról: Bíró Anna, Dezső Ágota, Egyed Apollónia, Kolcsár Katalin, Modra Noémi, Plesa Róbert, Rétyi Zsombor és Rigmányi István. Az est házigazdája Fodor Réka, koreográfusa Vlad Sebastian, hangversenymestere pedig Gyenge Zoltán Balázs volt.

Ákom Lajos, De Fries Károly, Márkus Alfréd és Zerkovitz Béla egy-egy szerzeménye mellett az operett műfajának legkiemelkedőbb alkotóitól hangzottak el művek: Ábrahám Páltól, Kálmán Imrétől, Lehár Ferenctől és a 150 éve született Huszka Jenőtől. Utóbbitól egy abszolút premiert adott elő Dezső Ágota, Kolcsár Katalin, Plesa Róbert és Rétyi Zsombor – ez volt a Csíkcsicsóban című sláger a Gyergyói bál című operettből. A lejátszóra kattintva ezt is hallhatják, előbb azonban Plesa Róbert énekművészt, aki az eseményt értékeli.

Riporter: Ferencz Zsolt

Etichete:
„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Hangoló szerda, 2026 január 212026 január 21, 12:32

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”

Alig több, mint egy éve számolt be a Kolozsvári Rádió arról, hogy két nemzetközi hírű művész közreműködésével, ritkán hallott...

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Hangoló péntek, 2026 január 162026 január 16, 12:50

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés

Év eleje óta Ciprus vette át az európai tanács soros elnökségét, és Bulgária bevezette fizetőeszközként az eurót. Az Amerikai Egyesült...

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:51

Népdalaink rejtett üzeneteiről

Szatmári, kalotaszegi, mezőségi, Maros-menti és sóvidéki dallamokkal is találkozhatnak az érdeklődők Kolozsváron. A Soroglya Zenekar...

Népdalaink rejtett üzeneteiről
Tényleg téli Téli majális
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 14:36

Tényleg téli Téli majális

Nyolc év után szervezik meg ismét hóban a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Téli majálisát a kolozsvári Törökvágáson....

Tényleg téli Téli majális
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 13:33

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!

Tizenegyedszer szervezi meg vers- és prózamondó versenyét a magyar kultúra napja alkalmából a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium...

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!
Hangoló csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 12:41

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar

Hagyománnyá vált Kolozsváron, hogy újévi népzenei koncertre hívja az érdeklődőket a Tokos Zenekar, ez lesz most egyben az évfordulós...

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar
Hangoló hétfő, 2026 január 52026 január 5, 11:19

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját

A legendás termálfürdő mellett Gyula egy különleges cukrászdával is büszkélkedik: Százéves cukrászda a neve, azonban ennél jóval...

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját
Hangoló péntek, 2026 január 22026 január 2, 11:44

Egy félév Portugáliában – cserediákként szerzett élményeiről mesélt Benő Krisztina

Benő Krisztina a nyáron végzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán, ugyanakkor jelenleg másodéves a BBTE Testnevelés és...

Egy félév Portugáliában – cserediákként szerzett élményeiről mesélt Benő Krisztina