Élő Kolozsvári Rádió

Együtt a Gemmáért – a közösség segítségét kérik

Adománygyűjtő kampányt indított a marosvásárhelyi Gemma Book Café.

Együtt a Gemmáért – a közösség segítségét kérik
Foto: A Gemma Facebook-oldalán közzétett fotókból készült kollázs

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 június 13, 15:10

Korántsem egyszerű jelenleg Romániában szociális vállalkozásokat működtetni – mondja Daray Attila, a marosvásárhelyi Gemma Book Café vezetője, akit egy nappal azután tárcsáztunk, hogy közösségi adománygyűjtést hirdettek. A cél a vásárhelyi Bolyai utcában működő könyves kávézó támogatása – a helyé, ahol a kultúra és a közös célok találkoznak, és kapcsolatok jönnek létre. A kampányt angol nyelven indították el, mert – mint írták – sok barátjuk és támogatójuk Románián kívül él, az ő segítségük is mindig fontos volt számukra, és ezúttal is számítanak rájuk. Az akcióhoz bárki csatlakozhat, a kitűzött összeg, amit 60 nap alatt szeretnének összegyűjteni, 15 ezer lej.

Beszélgetésünk során Attiláék lányáról, Krisztináról is szót ejtettünk, aki már a kezdetektől fogva dolgozik a kávézóban. Mint kiderült, remekül érzi magát, valósággal kinyílt az elmúlt 4-5 évben. Az édesanya, Daray Erzsébet Facebook-bejegyzéséből is kiderült, hogy Krisztina „a fizetéséből ki tudja fizetni a fejlesztési foglalkozásának a költségeit, és a szépen félretett borravalóból már ruhát, cipőt vásárolt magának”.

Beszélgetésünk Daray Attilával visszahallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Focista gyerekek a mikrofonnál
Hangoló csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 11:30

Focista gyerekek a mikrofonnál

Nyári táboruk alkalmával a Kolozsvári Rádió Donát úti székhelyét is felkereste egy csapat érdeklődő iskolás. Bár legfőképpen az a...

Focista gyerekek a mikrofonnál
Főzőfutam fűszeres napokra
Hangoló szerda, 2025 július 162025 július 16, 17:28

Főzőfutam fűszeres napokra

Kedden fél hattól mutatják be Kolozsváron Magyarország Főkonzulátusának rendezvénytermében Borbély Éva új könyvét, címe: Főzőfutam...

Főzőfutam fűszeres napokra
Kapu Tiborhoz hasonlóan ez a Spacejunkie célja is: inspirálni és alternatívát adni a fiataloknak
Hangoló szerda, 2025 július 162025 július 16, 13:04

Kapu Tiborhoz hasonlóan ez a Spacejunkie célja is: inspirálni és alternatívát adni a fiataloknak

A Spacejunkie-univerzum YouTube-csatornájának főszerkesztőjét, Nagy Szabolcsot az Axiom-4 misszió sikeres Földet érésének másnapján...

Kapu Tiborhoz hasonlóan ez a Spacejunkie célja is: inspirálni és alternatívát adni a fiataloknak
Csűrfesztivál Mérában: tizedszer is világzene
Hangoló hétfő, 2025 július 142025 július 14, 13:21

Csűrfesztivál Mérában: tizedszer is világzene

Tizedszer lesz a Kolozs megyei Méra a Világzene központja, idén július végén. A szervezők bejelentették a Világzenei Csűrfesztivál idei...

Csűrfesztivál Mérában: tizedszer is világzene
Hangoló hétfő, 2025 július 142025 július 14, 13:12

Mezőgazdaság: szinte mindenben esett kár

Kiszámíthatatlan az idei nyár időjárása, és a tavasz sem volt sokkal szelídebb. Hideg után extrém meleg, közben tavaszi fagy tizedelte –...

Mezőgazdaság: szinte mindenben esett kár
Hangoló vasárnap, 2025 július 132025 július 13, 20:40

Jubileumi Double Rise

Jubileumiát ünnepelte idén a torockói Double Rise fesztivál. A kétszer felkelő nap falujában nemcsak népszerű előadók koncertjei várták...

Jubileumi Double Rise
Hangoló csütörtök, 2025 július 102025 július 10, 11:33

Felelősebb médiakörnyezet: új audiovizuális kódex

Kiegyensúlyozott, védett és felelős médiakörnyezet kialakítását jelentheti az új audiovizuális kódex, amelyet a múlt héten fogadott el...

Felelősebb médiakörnyezet: új audiovizuális kódex
Hangoló szerda, 2025 július 92025 július 9, 12:02

Megvalósult álom tizenegyedik kiadása: utcazene Szatmárnémetiben

A hétvégén, július 11-13. között ismét utcazenétől lesz hangos Szatmárnémeti, mármint az egyik legszínesebb rendezvénytől, az Utcazene...

Megvalósult álom tizenegyedik kiadása: utcazene Szatmárnémetiben