Élő Kolozsvári Rádió

Megindokolta az alkotmánybíróság, hogy miért nem kell közzétenni a vagyonnyilatkozatokat

Sérül a magánélethez való jog a testület szerint.

Megindokolta az alkotmánybíróság, hogy miért nem kell közzétenni a vagyonnyilatkozatokat

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 június 12, 12:51

Az állami tisztségviselők vagyonnyilatkozatának közzétételi kötelezettsége sérti a magánélethez való jogot, a vagyonnyilatkozat kiterjesztése a családtagokra pedig sérti a jogbiztonság elvét, mert a nyilatkozattevőnek olyan információkért kell személyes felelősséget vállalnia, amelyekkel nem rendelkezik.

Ezekkel az érvekkel indokolja az alkotmánybíróság a május 29-i határozatát, amelyben megállapította, hogy az állami tisztségviselők vagyon- és az érdekeltségi nyilatkozatait nem kell közzétenni az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség és más közintézmények honlapján, illetve nem kell kiterjedniük a házastársak és a gyerekek jövedelmére és javaira.

A szerda este közzétett indoklás szerint a vagyonnyilatkozatok közzététele ‘indokolatlanul közszemlére teszi’ az állami tisztségviselők személyes adatait. Ráadásul fennáll annak a veszélye is, hogy a mesterséges intelligencia segítségével feldolgozzák a személyes adataikat. Indoklásukban kitérnek arra is, hogy a vagyonnyilatkozatból megismerhető a tisztségviselő családi állapota, de kiderül a dokumentumból az is, hogy vannak-e gyermekei.

A bírák emlékeztetnek arra, hogy a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség célja a korrupció megelőzése az állami tisztségviselők vagyongyarapodásának átlátható nyomon követésével. Ám szerintük nincs szükség a vagyonnyilatkozatok közzétételére, mivel az ANI feladata ellenőrizni a tisztségviselők feddhetetlenségét és megelőzni az intézményi korrupciót.

Agerpres

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 09:41

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt

A helyzet ellenőrzés alatt áll, Romániát nem érte támadás – jelentette ki Gheorghe Maxim dandártábornok a védelmi minisztérium...

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt