Élő Kolozsvári Rádió

Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén

Az iratot több mint 130 évig elveszettnek hitték a történészek.

Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén
Foto: Beszterce megyei levéltár Facebook-oldala

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 június 11, 10:00

Mátyás királynak tulajdonított, a történészek által több mint 130 évig elvesztettnek hitt dokumentumot találtak meg Besztercén.

Az értékes dokumentumot kedden, a Nemzetközi Levéltári Nap alkalmából tették közszemlére, miután nemrég véletlenszerűen bukkantak rá az állami levéltár Beszterce-Naszód megyei fiókjának archívumában. Az iratot több mint 130 évig elveszettnek hitték a történészek – nyilatkozta Cornelia Vlasin, az intézmény vezetője. Elmondta: az 1470-ben keltezett iratot a megyei levéltár régi iratai között találták meg az állomány rendszerezésekor. Ez egy Hunyadi Mátyás által Erdély akkori vajdájának küldött királyi parancs – mondta az igazgató. Az 1470. február 21-én íródott, latin nyelvű dokumentumban a király az erdélyi szászoknak biztosított szabadságjogok tiszteletben tartására kérte a vajdát.

Cornelia Vlasin közölte: az iratot Bukarestbe küldik restaurálni, helyenként ugyanis ragasztószalaggal volt megragasztva és ezáltal sérült a papír, valamint a pecsét is töredezett. A restaurálás után a dokumentum visszakerül Besztercére, ahol a levéltár középkori gyűjteményét gazdagítja.

mti/hírszerk.

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 10:35

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!

Szeptember az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem hónapja, Romániában tíz éve jött létre az első hazai élelmiszerbank Bukarestben. A...

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 08:13

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért

Az Európai Unió állattenyésztési stratégiájáról és fehérjetervéről egyeztettek az uniós agrárminiszterek Dublinban –...

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:31

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?

Esetleges előrehozott választásokon a Románok Egyesüléséért Szövetség (az AUR) akár a szavazatok 45%-át is megszerezhetné. Hogy ennek...

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?
Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:07

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?

Az OECD-tagországok átlaga alatt teljesítettek természettudományból, matematikából, szövegértésből és számítógépes...

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Hírek péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 13:30

Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron

Kolozsvár Önkormányzata a mai tanácsülésen döntést hozott a szerencsejáték-termek működésének betiltásáról a város teljes...

Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron
Hírek szerda, 2026 szeptember 22026 szeptember 2, 17:13

Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek

Az Alkotmánybírósághoz fordul a PNL és az USR a képviselőház állandó bürójában történt tisztségátrendezés miatt. A két párt...

Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek