Élő Kolozsvári Rádió

Hamis „behívók” terjednek a diaszpórában

Valótlan dokumentumra hívja fel a figyelmet a védelmi minisztérium, amely feljelentést is tesz az ügyben.

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 június 6, 08:27

forrás: védelmi minisztérium Facebook-oldala

A nyomozó hatóságokhoz készül fordulni a védelmi minisztérium a katonai mozgósításra vonatkozó újabb hamis információk miatt – tudósít az Agerpres hírügynökség.

A szaktárca csütörtöki közleményét idézve azt írja, az újabb dezinformációs kampány a külföldön élő román állampolgárokat célozza. Közülük többen is olyan levelet kaptak, amelyben behívják őket az ország valamelyik katonai központjába „a román hadseregbe való besorozási eljárás megkezdése” érdekében.

A minisztérium tájékoztatásában hangsúlyozzák, hogy ez a dokumentum hamis, a tárca nem küldött ilyen értesítést egyetlen román állampolgárnak sem. A levél fejlécében megjelölt szerv, a „sorozási igazgatóság” nem létezik, a dokumentumon levő pecsét hamis, és nincs olyan tiszt a minisztérium alkalmazásában, akinek a neve és a beosztása megegyezne a levelet aláíró személyével – tették hozzá.

A minisztérium képviselői ugyanakkor emlékeztetnek, hogy a 2005/395-ös számú törvény 2007. január 1-től felfüggesztette a kötelező sorkatonai szolgálatot, a tartalékosok mozgósítása kizárólag hadi-, mozgósítási vagy ostromállapot esetén rendelhető el.

A szaktárca szerint az ukrajnai háborúval összefüggésben számítani lehet még ilyen és ehhez hasonló félretájékoztatási kísérletekre, amelyek célja a félelem és a bizonytalanság fokozása. Ezért arra kérik az állampolgárokat, hogy csak hivatalos forrásokból tájékozódjanak, és ne osszanak meg olyan információkat, amelyek hitelességét nem ellenőrizték.

Agerpres

Etichete:
Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 09:41

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt

A helyzet ellenőrzés alatt áll, Romániát nem érte támadás – jelentette ki Gheorghe Maxim dandártábornok a védelmi minisztérium...

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt