Élő Kolozsvári Rádió

Huszka 150. – „az operett alkalom volt, hogy megszólaltassa a szépséget, a derűt, az örök emberit”

A 150 éve született Huszka Jenőre emlékezve népszerű operettslágerekkel és munkásságát, életét méltatva köszöntöttük a májust.

Huszka 150. – „az operett alkalom volt, hogy megszólaltassa a szépséget, a derűt, az örök emberit”

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 május 1, 14:41

1875. április 24-én született Huszka Jenő zeneszerző, a magyar operett úttörője és klasszikusa, akinek többek között a Bob herceg, a Gül Baba, a Lili bárónő és a Mária főhadnagy című műveket köszönhetjük. Dalai – amilyen például a Délibábos Hortobágyon, a Tündérkirálynő, légy a párom vagy a Londonban, hej… kezdetű – örökzöld slágerekké váltak, az embernek kedve támad énekelni őket.

Huszka Jenőnek meghatározó szerepe volt továbbá az Artisjus jogvédő iroda jogelődjének megalapításában is, amit aztán több, mint 20 évig vezetett. Munkásságának köszönhetően a magyar művészek ma már biztosabb lábakon állhatnak és az alkotásaikért méltányos elismerést kaphatnak.

A Mária főhadnagy egy 2013-as előadásából. Kolozsvári Magyar Opera

A kerek évforduló jegyében arra tettünk kísérletet, hogy jobban megismerjük az embert, a családtagot, a zeneszerzőt, a jogvédőt – felvillantva néhány fontos szempontot, reménykedve abban, hogy ezek által is sikerül elindítani hallgatóinkat Huszka Jenő művészete felé és az operettek irányába. A tények mellett érzelmek, hangulatok is vezérelnek bennünket, így próbáljuk megrajzolni Huszka Jenő portréját.

Voltaképpen a zeneszerző unokája, Huszka Zsuzsa SzomatoDráma-szakember indította el a folyamatot, amelynek eredményeként a Huszka Jenő munkásságáról szóló összeállításunk megszületett – köszönet érte ezért is. Beszélgetésünk során így fogalmazott: „Számára az operett egy alkalom volt, hogy a muzsika hangján megszólaltassa a szépséget, a derűt, és azt, ami örök emberi – tehát alapvetően egy nagyon humánus és derűs ember volt.”

Vendégünk volt Hary Judit, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekese is, aki az elmúlt 35 évben Kolozsváron az összes Huszka-operettben szerepelt, valamint Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója és Plesa Róbert énekművész, az opera társulatának tagja, az Operettissimo együttes alapítója és vezetője.

Összeállításunk első részében Huszka Jenő jelleméről és az operettjei kolozsvári jelenlétéről, valamint az 1902-ben bemutatott Bob hercegről is hallhatnak.

Összeállításunk második részében részletesebben is beszélünk a zeneszerző Gül Baba, Lili bárónő és Mária főhadnagy című műveiről, akárcsak jogvédő szerepéről.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Hangoló kedd, 2025 május 272025 május 27, 12:42

Nyolcadikosok képességfelmérője – merre tovább?

Daniel David tanügyminiszter tájékoztató jellegűvé minősítené a nyolcadikosok záróvizsgáját. A tanügyminiszter kijelentette:...

Nyolcadikosok képességfelmérője – merre tovább?
Hangoló szombat, 2025 május 242025 május 24, 10:05

Idén is kitakarítják a Maros partját

Vasárnap, május 25-én is a Hétfák és a szentkirályi gát közötti szakaszon tisztítják meg a folyó mindkét partját. Céljuk nem csupán...

Idén is kitakarítják a Maros partját
Hangoló szombat, 2025 május 242025 május 24, 09:51

Mit üzentek a választópolgárok?

A politikai berendezkedéssel szemben álló jelöltek bizonyultak a legnépszerűbbnek a romániai elnökválasztáson. A tavaly novemberi...

Mit üzentek a választópolgárok?