Élő Kolozsvári Rádió

Bagossy a nyeregben

Népzenésített slágereit adja elő a Bagossy Brothers Company júniusban a csíksomlyói nyeregben.

Bagossy a nyeregben

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 április 4, 08:43

Legismertebb slágereiket népzenei köntösbe bújtatva adja elő a Bagossy Brothers Company június 14-én, a csíksomlyói nyeregben. A zenekarhoz csatlakozik számos nagyszerű művész is: népzenészek és -táncosok teszik különlegessé a produkciót, a dalok pedig részben autentikus, helyi népdalrészletekkel kiegészítve szólalnak meg.

A júniusi produkció premiernek számít Erdélyben, hiszen a Bagossy Brothers Company Budapesten, az Erkel színházban mutatta be először tavaly októberben – számoltak be a zenekar tagjai a csütörtöki, csíksomlyói sajtótájékoztatón.

Bagossy László úgy fogalmazott, hogy ez a koncert egy nagyon fontos ékköve lesz munkásságuknak. „Talán ez az a koncert, amellyel a legjobban kimozdulunk a komfortzónánkból, hiszen több zenésszel kiegészülve, Molnár Szabolcs vezényletével a népzene nagyon erősen megjelenik a Bagossy-dalokban, de nyilván a saját dalainkat fogja a közönség hallani. Néptáncosokkal kiegészülve van egy dramaturgiája az egész műsornak, egy története, amit a néző a táncon és a dalokon át is be tud fogadni” – mondta.

Tatár Attila elmondta, hogy két évvel ezelőtt álmodták meg ezt a projektet, és szinte rögtön jött az ötlet, hogy amikor hazahozzák, a csíksomlyói nyeregben szeretnék bemutatni.

A rendezvény ingyenes, a koncertet táncház követi.

közlemény

Első nyilatkozatok urnazárás után
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 21:41

Első nyilatkozatok urnazárás után

Reagáltak az államfőjelöltek az urnazárás utáni exit pollok előrevetítéseire. George Simion, az AUR jelöltje előre rögzített...

Első nyilatkozatok urnazárás után
146 választási incidensről érkezett bejelentés
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 18:06

146 választási incidensről érkezett bejelentés

A belügyi szervekhez összesen 146 lehetséges választási incidensről érkezett bejelentés vasárnap, különösebb incidensek nem történtek...

146 választási incidensről érkezett bejelentés
Öt választási incidensről érkezett eddig bejelentés
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 14:21

Öt választási incidensről érkezett eddig bejelentés

A vasárnap reggel 7 órai urnanyitástól kezdődően öt választási incidensről érkezett bejelentés a rendőrséghez – közölte a...

Öt választási incidensről érkezett eddig bejelentés
Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 08:51

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában

Csaknem 18 millió román állampolgárt várnak vasárnap az országszerte reggel 7 órakor megnyitott közel 19 ezer szavazóhelyiségbe, hogy a 11...

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában
Hírek csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 10:52

Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA

Az Egyesült Államok és Ukrajna aláírta az ásványkincsek kitermeléséről szóló partnerségi szerződést – jelentette be Scott...

Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA
Hírek csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 09:10

Románia növeli védelmi kiadásait

Románia 2030-ig fokozatosan növelni fogja a védelmi kiadásait – jelentette be Ilie Bolojan szerdán, a Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi...

Románia növeli védelmi kiadásait
Hírek hétfő, 2025 április 282025 április 28, 15:51

Áram nélkül maradt Spanyolország és Portugália

Országos szintű áramszünet sújtja Portugáliát és Spanyolországot, több millió ember maradt elektromos áram nélkül. A spanyol rádiók...

Áram nélkül maradt Spanyolország és Portugália
Hírek péntek, 2025 április 182025 április 18, 07:20

Jócskán visszaesett tavaly Románia bortermelése

A kedvezőtlen klímaviszonyok, a jégeső és az aszály miatt 2023-hoz képest tavaly mintegy 19,8 százalékkal 3,7 millió hektoliterre csökkent...

Jócskán visszaesett tavaly Románia bortermelése