Élő Kolozsvári Rádió

Dalpremier a Hangolóban: kortárs vers kortárs zenei alappal

Vers-hangversenyre hangolódva Laczkó Vass Róberttel és Csergő Domokossal.

Dalpremier a Hangolóban: kortárs vers kortárs zenei alappal

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 március 25, 09:30

Sziluettek – ezzel a címmel láthatta a kolozsvári közönség Laczkó Vass Róbert és Csergő Domokos produkcióját a Kolozsvári Magyar Opera színpadán. A vers-hangversenyt március 25-én este 7 órától ismét láthatjuk, új dallal kiegészítve. Közreműködik Covacinschi Yolanda és Székely Norbert, a Kolozsvári Magyar Opera zene-, és balettkara, valamint Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa.

A vers-előadást másfél év előkészület után mutattátok meg először a közönségnek, és hosszú idő telt el már azóta. Mi történt ez idő alatt? Erre is válaszoltak a művészek a Hangolóban, de arra is választ kaptunk, hogyan sikerült a kortárs verseket a kortárs zene eléggé eklektikus kavalkádjával társítani, hiszen mondhatni Bartóktól a táncdalokig sok minden van ebben a nagytermi, nagyszínpadi produkcióban.

Laczkó Vass Róbert és Csergő Domokos mesélt róla.

Műsorvezető: Rácz Éva.

Kikapcs: ahol kitalált hősökkel szereznek élményeket a gyerekek
Hangoló hétfő, 2026 május 112026 május 11, 13:27

Kikapcs: ahol kitalált hősökkel szereznek élményeket a gyerekek

Május közepén gondolatban már készülődnek a gyerekek a nyári táborozásra. A szervezettebb szülők jól tudják, hová megy a gyerek és...

Kikapcs: ahol kitalált hősökkel szereznek élményeket a gyerekek
Slam, póker, chestpong satöbbi – 31. KMDSZ Diáknapok
Hangoló hétfő, 2026 május 112026 május 11, 11:53

Slam, póker, chestpong satöbbi – 31. KMDSZ Diáknapok

Eső, szél, napsütés az egyik oldalon, 61 csapat, összesen 3262 aktív tag és szurkoló a másik oldalon. Az összecsapás neve: KMDSZ...

Slam, póker, chestpong satöbbi – 31. KMDSZ Diáknapok
Tizenhatodjára is Szociológus Napok
Hangoló péntek, 2026 május 82026 május 8, 13:27

Tizenhatodjára is Szociológus Napok

A populáris kultúra, mint társadalmi narratíva – ez a címe a 16. Szociológus Napok rendezvénysorozatának. A Magyar Nyelvű Szociológia...

Tizenhatodjára is Szociológus Napok
Tágasabb térbe költözhet a Muzeon
Hangoló csütörtök, 2026 május 72026 május 7, 11:43

Tágasabb térbe költözhet a Muzeon

Új helyre költözik ősztől a Kolozsvár zsidó emlékeit bemutató múzeum, a Muzeon. A román, magyar, héber, angol, francia, spanyol és...

Tágasabb térbe költözhet a Muzeon
Hangoló szerda, 2026 május 62026 május 6, 12:06

Megtanulni tanulni?

Hogyan segíthetünk a gyermekünknek tanulni? Jó szülők gyakran feltehetik maguknak a kérdést. S ezt teszik egy rendezvényen Kolozsváron,...

Megtanulni tanulni?
Hangoló péntek, 2026 május 12026 május 1, 13:32

Bálmost tessék!

A bálmos igazán erdélyi étel – jegyzi meg Jancsó Katalin, aki dolgozott már fényképészként, antikváriusként, magánvállalkozóként...

Bálmost tessék!
Hangoló péntek, 2026 május 12026 május 1, 12:08

Startolt a spárgaszezon – csütörtökönként ismét Kolozsvárra jön Demeter Ferenc

Csütörtökön délben, amikor Demeter Ferenccel találkoztunk, már jócskán fogytán volt a spárgája, vagy ahogy egy idős bácsi említette...

Startolt a spárgaszezon – csütörtökönként ismét Kolozsvárra jön Demeter Ferenc
Hangoló hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban