Élő Kolozsvári Rádió

Félidőnél a Karnyóné előkészületei Kolozsváron

Előkészületben van Vajda János Karnyóné című vígoperájának áprilisi országos bemutatója a Kolozsvári Magyar Operában. Félidőnél tartva a rendezőt és a karmestert tárcsáztuk.

Félidőnél a Karnyóné előkészületei Kolozsváron

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 március 6, 14:16

„Csokonai Vitéz Mihály híres vígjátékából – amelyet csurgói diákszínjátszók mutattak be 1799-ben – Váradi Szabolcs írt zseniális librettót Vajda számára, aki nagysikerű operát komponált belőle 2002-ben. Az ősbemutatóra 2004-ben került sor a budapesti Operaházban. A hervadó özvegy boltosné és a haszonleső gavallérok mulatságos története máig hat a magyar vígjáték történetében, az utóbbi évtizedekben is számos legendás előadás született Csokonai remekművéből (az idősebb generáció például emlékezhet a kolozsvári bábszínház híres előadására Balló Zoltán főszereplésével, Kovács Ildikó rendezésében)” – olvasható a Kolozsvári Magyar Opera honlapján. Mint írják, a Karnyóné mindenkor bámulatba ejt: vaskos humora kifinomult emberismeretet takar, meghökkentően pontos, minden korban érvényes archetípusokat vonultat fel.

A bemutatót április 10-én tartják, a címszerepben Veress Orsolya látható, hallható.

A Hangolóból az alkotócsapat két tagját, Gothár Péter Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőt, forgatókönyvírót, jelmez- és díszlettervezőt és Selmeczi György Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerzőt, karmestert tárcsáztuk.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés