Élő Kolozsvári Rádió

Szórvány és szórvány és gyöngyhalászat

gyongy

fotó: www.thehistoryblog.com

​Az erdélyi szórványvidékeken egyre többen nehezményezik a  Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) gyöngyhalász-akcióit. Szerdán Kolozsváron tartottak sajtótájékoztatót a Magyar Ifjúsági Értekezlet képviselői, előtérben a medgyesi MADISZ elnökével, aki az ottani helyzetet ismertette. Ott  az egyetlen helyi középiskolai magyar osztályát féltik.  A NSKI célja ugyanakkor, a román iskolába készülőket magyar iskolába hívni. Lehetnek azonban átfedések, és ez – még ha csak néhány diákról is van szó – ellehetetlenítheti a helyiek terveit.

Puskás Attila, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet referense a Kolozsvári Rádiónak elmondta:

„Ha lenne Medgyesen középiskola, egyértelműen oda kellene menni. Mindig is azt mondtuk, hogy menjenek helyi magyar intézménybe. Itt elsősorban a román oktatásba kényszerülő gyermekek az igazi célpont. Lehetnek átfedések, az több mint valószínű, így van, de a szülőnek joga van úgymond eldönteni, hogy  hova adja a gyermekét. Medgyesre visszatérve, természetes: ha van helyben magyar iskola, akkor egyértelmű, menjenek oda. De akkor már elértük a célunkat.”

Dél-Erdélyben, Medgyesen alig hét diák végez magyar iskolát, ők kéne képezzék a helyi középiskola magyar osztályának gerincét. Ilyen alacsony létszámmal aligha tartható fenn a magyar osztály – pedig a következő generációban már több gyerek volna. Balázs Botond, a medgyesi MADISZ elnöke szerint:

„Ugyanazzal az erővel nem lehetne ezeket a gyerekeket meggyőzni, hogy Medgyesen, Besztercén, Nagyenyeden maradjanak? Van lehetőség Medgyesen is tovább tanulni, Besztercén szeptembertől önálló magyar iskolát hoznak létre,  és akkor ők csábítják el Székelyudvarhelyre a diákokat. Székelyudvarhelynek ez nem tudom mennyi előnyt jelentene, hogy még tíz diák van a több száz között, számunkra viszont, szórványban ez egy nagyon nagy mínuszt jelentene, azért mert egyszerűen kifogynak a diákok, az értelmiségiek – a jövő – a megyéből, a városból. Szépen lassan kihalásznak bennünket és akkor már tényleg lekapcsolhatjuk a villanyt.”

Szórvány és szórvány között óriási különbség van. Miközben Hunyad megye például az iskolaközpont-módszer zászlóshajója, a sikertörténetként elkönyvelhető dévai Téglás Gábor iskolával, Besztercén csak most jönne létre ilyen oktatási intézmény. Itt diák is lenne hozzá,  adott esetben reális veszély lehet ha a diákok Székelyföldre mennek.  Medgyesen sokkal bonyolultabba  helyzet. Tavaly indult középiskolai osztály a magyar tagozaton, de most őszire már túl kevesen vannak. Alig heten. Jövőre ismét nagyobb létszámú generáció következik – de ha minden egyes diákot egy iskolai osztályba iratnak, másodlagossá válik a diák felkészültsége, felvételin elért eredménye, tulajdonképpeni érdeklődése az adott szak iránt.

 

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 május 21, 15:01 / actualizat: 2015 május 21, 19:21

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 14:39

„Megérdemlik a méltányosságot!”

„Az egyház hitelességét visszük vásárra az ilyen, emberek feje fölötti döntések kapcsán” – nyilatkozta rádiónknak Csiszár Klára...

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 11:32

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai

A Céleste Arts évadzáró eseményének kedden, június 23-án délután fél 6-tól a Mărăști téri mozi ad otthont, ahova a szülők,...

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 10:39

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán

Magyarosi László földrajz-történelem szakos tanár meghívására múlt héten a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban jártunk,...

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló szerda, 2026 június 172026 június 17, 17:16

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni

Jó hangulatú, játékos támogató környezetű castingot álmodtak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban, messze nem egy marcona...

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 14:32

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) negyedik napjának kezdetén, hétfőn reggel Gergely Zsuzsát kapcsoltuk a Hangolóban. Mint...

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 11:09

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda

Az Argumentum Nostrum Egyesület immár 10. alkalommal szervezi meg az Anyó Nyári óvodát, valamint az Erdei óvodát/iskolát és az...

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda
Hangoló csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Hangoló szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia