Élő Kolozsvári Rádió

Emmanuel Macronnal találkozott Ilie Bolojan

A következő időszakban több francia katona érkezik Romániába, hogy tovább erősítse a régió biztonságát.

Emmanuel Macronnal találkozott Ilie Bolojan
Foto: Államelnöki hivatal

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 február 20, 08:32

lie Bolojan ügyvivő államfő Párizsban találkozott Emmanuel Macron francia elnökkel egy informális megbeszélésen, amelynek fő témája az ukrajnai helyzet és Európa biztonsági kihívásai voltak.

A találkozóra azt követően került sor, hogy először hétfőn Emmanuel Macron kezdeményezésére több európai ország vezetői, valamint az Európai Unió és a NATO képviselői Párizsban tárgyaltak korábban az ukrajnai háborús helyzetről.

A megbeszélések második fordulójára tegnap került sor. Arra Románia is meghívást kapott, azonban Magyarországot és Szlovákiát nem hívták meg.

Ilie Bolojan a találkozó után elmondta, hogy Romániának az elmúlt évek stabilitása és fejlődése elsősorban az EU- és NATO-tagságnak köszönhető. A francia elnökkel folytatott találkozón megerősítették a két ország stratégiai partnerségét, valamint a francia katonai jelenlét folytatását Romániában. Ilie Bolojan kiemelte, hogy a következő időszakban több francia katona érkezik Romániába, hogy tovább erősítse a régió biztonságát.

A megbeszélés során szó volt az európai és amerikai együttműködés fontosságáról is az ukrajnai válság kapcsán. A román ügyvivő elnök hangsúlyozta, hogy a kelet-európai országok tisztában vannak az orosz agresszió jelentette veszéllyel, és Ukrajna biztonsága közvetlenül érinti Európa és Románia biztonságát is. Egy igazságos és tartós béke elérése érdekében elengedhetetlen Ukrajna és az Európai Unió részvétele a tárgyalásokban.

A találkozón szóba került egy újabb támogatási csomag, amelyet az Európai Tanács következő ülésén fogadhatnak el. Ez a csomag pénzügyi és katonai támogatást tartalmaz, de nem jelent közvetlen katonai beavatkozást, hanem fegyverek és haditechnikai eszközök biztosítását Ukrajna számára.

digi24

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 13:19

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 11:54

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe...

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 10:19

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes...

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 08:20

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat

Kolozsvár szeptember elsejétől rendszerszintű megoldást vezet be a város területén található informális telepeken – többek között a...

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi