Élő Kolozsvári Rádió

Crin Antonescu „felfüggeszti” államfőjelöltségét

Elfogadhatatlannak tartja, hogy még mindig nem tudni, mikor lesznek a választások.

Crin Antonescu

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 január 5, 09:56

Crin Antonescu korábbi PNL-elnök szombat este a Digi24 hírtelevízióban bejelentette, hogy egyoldalúan felfüggeszti azt az egyezséget, amely alapján a kormányzó koalíció közös elnökjelöltjeként nevezték meg. Antonescu döntését azzal indokolta, hogy sem az elnökválasztás időpontját nem határozták még meg, sem a koalíció nem biztosította egyhangú támogatásáról. „Nem hátrálok meg, készen állok, de elvárom, hogy komoly és becsületes emberekként járjunk el” – hangsúlyozta a politikus.

Antonescu szerint a koalíció vezetői nem rendelkeztek kellő felhatalmazással a döntéskor, ezért ő maga felfüggesztettnek tekinti az egyezséget. „Elfogadtam a javaslatukat, de világossá tettem, hogy a pártok belső egyeztetéseit előtte le kell folytatni. Ennek ellenére sürgették a döntést, amit én el is fogadtam” – mondta, hozzátéve, hogy azóta sem született konkrét döntés a választás új időpontjáról, ami szerinte érthetetlen és elfogadhatatlan.

A politikus bírálta a koalíciót, amiért a támogatásukról korábban nyilvánosan biztosító pártvezetők most kétségeknek adnak hangot. „Nem fogadom el, hogy azok az emberek, akik engem támogattak, most tanácstalanságot mutatnak. Ha továbbra is engem szeretnének jelöltnek, tudják, hol találnak meg” – szögezte le Antonescu, aki szerint a pártoknak világosan el kell dönteniük, hogy kit akarnak jelölni.

Antonescu szerint a kormánynak mielőbb ki kell jelölnie az elnökválasztás időpontját, és garantálnia kell a demokrácia működését az országban.

digi24

Etichete:
Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 09:41

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt

A helyzet ellenőrzés alatt áll, Romániát nem érte támadás – jelentette ki Gheorghe Maxim dandártábornok a védelmi minisztérium...

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt