Élő Kolozsvári Rádió

Ünnepi ajándék – Bach Karácsonyi oratóriumára készül a Schola Cantorum Transsylvaniensis

A 15 fős kórusában jócskán megvan az egyetértés és a megértés - tudtuk meg a karmestertől.

Ünnepi ajándék – Bach Karácsonyi oratóriumára készül a Schola Cantorum Transsylvaniensis

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 december 10, 17:05

Különleges koncerttel hangol az ünnepekre a Schola Cantorum Transsylvaniensis Windhager-Geréd Erzsébet karmester vezetésével. Jézus születésének történetét mesélik el részletekben, ezen belül az 1. (karácsony első napja), a 3. (karácsony harmadnapja) és a 6. (vízkereszt napja) kantátát adják elő – tudtuk meg a karmestertől, aki egyebek mellett arra is kitért, hogy a Schola Cantorum Transsylvaniensis 15 fős kórusában jócskán megvan az egyetértés és a megértés, ami pedig külön öröm számára, hogy a zenére összpontosító, de lelkiekben is kiegyensúlyozott és lendületes csapat veszi körül.

A leghíresebb karácsonyi oratóriumot, Johann Sebastian Bach 290 éve komponált Karácsonyi oratóriumát december 17-én, kedden este 7 órától adják elő Kolozsvár barokk templomában, a piarista templomban, másnap, december 18-án délután 6 órától pedig a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban vendégszerepelnek. Utóbbi helyszínen ingyenes a belépés, de a résztvevők adományaikkal támogathatják az eseményt. Kolozsváron jegyváltással lehet részt venni a koncerten (75 lejbe kerül az ülőjegy, 30 lej az állójegy, további részletek itt) és mivel a kórusnak szívügye a családok kulturális életének támogatása, gyerekeknek és 19 év alatti fiataloknak ingyenes a belépés.

Fotók: Ferencz Zsolt

A kórus mellett ezúttal négy énekes szólista – Sámson Melinda (szoprán), Löwenberger Orsolya (alt), Hans-Jörg Gaugelhofer (evangélista, tenor) és Gebhard Heegmann (basszus) –, valamint egy körülbelül 15-20 főből álló zenekar lép fel, az est koncertmestere Dénes Anna kolozsvári hegedűművész.

Mielőtt Kolozsváron bemutatnák, Bécsben úgyszólván „kigyakorolják” a produkciót: ez december 13-án és 14-én, pénteken és szombaton este 7 órától lesz a lutheránus templomban (Lutherische Stadtkirche), Windhager-Geréd Erzsébet ottani kórusához akkor majd a scholások közül is csatlakoznak.

Az alábbiakban a karmesterrel és Sógor Csilla kántorral, kórustaggal beszélgettünk, és közben a próbán rögzítettekből is átnyújtunk egy kis ízelítőt hallgatóinknak.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés